Hatalmas pofon: a bajnok Barcelona annyi gólt kapott, mint a szezonban eddig összesen
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/oWxkV-O7HxRU9yt7TbqcG0Zgcbh5HfOiVHJx6BRWLgM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1N2Q4MjE5MGU5OTQ4MTFhZWJjNjdlZjY1MmY2Y2Ix.webp)
Xavi együttese a találkozó előtt összesen két gólt kapott a bajnokságban a Camp Nouban – egyet a Real Madridtól, egyet az Espanyoltól –, és 17 meccsen 14 győzelem mellett 3 döntetlent ért el. A Real Sociedad ellen pedig a legutóbbi 24(!) bajnokiját egyaránt megnyerte.
Ennek ellenére a vendég csapat már az 5. percben megszerezte a vezetést Mikel Merino góljával, egy védelmi hiba után indított kontra végén. Hiába játszott fölényben és volt több lehetősége a Barcelonának, ez gólt nem eredményezett, így a San Sebastian-i győzelmet szintén egy tökéletesen végigvitt kontratámadás végén Alexander Sorloth tudta bebiztosítani a 72. percben.
A hajrában közel volt a harmadik vendéggól is, ám végül a hosszabbítás elején Robert Lewandowski fejese hozta meg a meccs utolsó találatát – így is 2-1-es vereséggel zárt a Barcelona, ám így sem maradhatott el a bajnoki cím alapos megünneplése a találkozó után.
A sikerével a Real Sociedad óriási lépést tett a jövő évi Bajnokok Ligája-indulás felé, és még a dobogóra is megőrizte az esélyét.
5 ![]() |
8 ![]() |
37 ![]() |
53 ![]() |
71 ![]() |
72 ![]() |
79 ![]() |
79 ![]() |
85 ![]() |
85 ![]() |
90 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |