Vágólapra másolva!
Ifjabb Albert Flórián bízik benne, hogy akárcsak játékosként, úgy a Ferencváros női labdarúgócsapatának edzőjeként is eljuthat majd a Bajnokok Ligájába.

Az aranylabdás klublegenda Albert Flórián fiát közel két hónappal ezelőtt nevezték ki az együttes élére, azt követően, hogy a gárda nem jutott tovább a BL-selejtező gyulafehérvári csoportjából és Vágó Fanny távozott posztjáról.

nyilatkozta az M1 aktuális csatornának az 55 éves szakember, aki tagja volt az 1995-ben BL-főtáblás Ferencvárosnak, edzői pályafutását a klub utánpótlásában kezdte, majd Gellei Imre pályaedzőjeként dolgozott a felnőtt csapatnál.

Ifjabb Albert Flórián 1995-ben a Fradival szerepelt a BL-csoportkörben Forrás: Csudai Sándor - Origo

A Ferencváros nyolc forduló után százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll az élen, szombaton pedig a második helyen álló Győr otthonában játszik rangadót a bajnokságban.

A tréner megjegyezte: vélhetően az FTC és a Győr között dől majd el a bajnoki cím, és bízik benne, hogy egy olyan mérkőzés lesz, amivel tanítványai érettebbek lehetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!