Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Brentford második csapatának játékosa, Romeo Beckham a legutóbbi hajnyírásáról tett közzé fényképet a közösségi médiában, amit édesapja sem hagyott szó nélkül.

A Lionel Messit is foglalkoztató Inter Miami résztulajdonosa, David Beckham a kétezres évek közepén váltott át hosszabb, szőke hajra, amely frizurát 2021-ben Romeo Beckham is viselni kezdett. Akkor is reagált az édesapa a fia új hajviseletére: „Szép haj, @romeobeckham! Vajon honnan vetted ezt az ötletet...?"

De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a jelenleg 20 éves Romeo Beckham olyan hajviseletre váltott, amit korábban legendás apján is látni lehetett.

A Brentford B csapatában játszó angol focista a héten ismét úgy döntött, változtat a stílusán, és ezúttal olyan frizurát vágatott magának, amelyet édesapja a kétezres évek elején, a Manchester United-ban eltöltött korszaka végén viselt. A közösségi oldalára csütörtök délután feltöltött képhez Romeo Beckham megjegyzésként le is írta, hogy édesapja egykori frizuráját hozta vissza ezzel. David Beckham pedig néhány perccel később már reagált is:

feltöltött egy korábbi képet önmagáról, amelyen látszik a szinte tökéletes hasonlóság a két ember és hajviseletük között.

Az édesapa hozzáírta: „Jól nézel ki, @romeobeckham".

David Beckham, reagált a fia új frizurájára Forrás: instagram.com/davidbeckham

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!