A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának rangadóján a Tottenham Hotspur hazai pályán 2-1-re legyőzte a Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpoolt, mindezt úgy, hogy liverpooli csapatból két játékost is kiállítottak a találkozón.

Két remek formában futballozó csapat találkozott az észak-londoni Tottenham Stadionban. A nyáron kinevezett Ange Postecoglou remek munkát végez a Spursnél, csapata eddig négyszer nyert, kétszer pedig döntetlent játszott. A Jürgen Klopp vezette Liverpool is remekül rajtolt, öt győzelem mellett egy döntetlenje van, hét közben pedig a Ligakupában is kiharcolta a továbbjutást a Leicester City elleni meccsen. A győzelemben tevékeny részt vállalt Szoboszlai Dominik, aki csereként lépett pályára a találkozón 1-1-es állásnál, majd öt perccel a beküldése után a szezon egyik legnagyobb bombagólját lőtte.

A magyar válogatott középpályás ezúttal is kezdőként lépett pályára a Liverpoolban, amelyben mind a hat korábbi bajnoki mérkőzést végigjátszotta.

Remekül kezdte a meccset a Liverpool, amely a találkozó elején több nagy helyzetet is kialakított, a vezetést azonban nem tudta megszerezni a vendégcsapat. A 24. percben aztán hatalmas bajba került Jürgen Klopp együttese. Curtis Jones egy szerelési kísérlet közben beletalpalt Yves Bissouma sípcsontjába, elsőre ugyan sárgát kapott, de az eset után kihívták videózni a játékvezetőt, akinek sokat nem kellett mérlegelnie, és kiállította a Liverpool középpályását.

A dél-koreai Szon Hung Min és a brazil Richarlison gólöröme Forrás: AFP/Henry Nicholls

Ezt követően Klopp azonnal magához hívatta Szoboszlai Dominikot, akinek elmondta a taktikai változtatásokat. Nem csoda, hogy a német szakember Szoboszlaiban bízott, ugyanis az eddig lejátszott hat bajnoki alatt a magyar középpályás futotta a legtöbbet a Liverpool csapatában, márpedig emberhátrányban triplatüdejű játékosokra van szükség.

A folytatásban is elképesztő iram volt, és a 32. percben majdnem előnybe került a Liverpool, amikor Mohamed Szalah kiugratása után Luis Díaz lőtte ki a jobb alsó sarkot, azonban a kolumbiai támadó gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Három perccel később aztán előnybe került a Tottenham. James Maddison elképesztő kiugratásával Richarlison került helyzetbe, a brazil válogatott támadó azonban lövés helyett középre tette a labdát, az érkező Szon Hung Min pedig közelről a kapuba pöckölte a labdát.

A bekapott gól után a Liverpool feljebb merészkedett, és az első félidő hosszabbításában egyenlíteni tudott.

Szoboszlai Dominik remek beadását a csapatkapitány Virgil Van Dijk középre fejelte, a labdával Cody Gakpo kapura fordult, és hét méterről védhetetlen gólt lőtt.

A holland Cody Gakpo belesérült a gólszerzésbe Forrás: AFP/Henry Nicholls

A második félidőt a Spurs elképesztő iramban kezdte, és meg is szerezhette volna vezetést, de a Liverpool kapusa, Alisson Becker előbb James Maddison majd Szon Hung Min bombájánál is bemutatott egy elképesztő védést.A folytatásban a Tottenham fokozta a nyomást, a Liverpool pedig keményen védekezett, és olykor próbált elmenni egy gyors kontratámadással.

A 70. percben aztán kilátástalan helyzetbe került a Liverpool.

A megsérült Cody Gakpo helyére a félidőben pályára küldött Diogo Jota két perc alatt begyűjtött két sárga lapot, így a portugál támadó is mehetett zuhanyozni, a Liverpool pedig kettős emberhátrányba került.

Szoboszlai Dominiknak ezúttal is rengeteget kellett dolgoznia Forrás: AFP/Henry Nicholls

A 80. percben Jürgen Klopp kihasználta az utolsó cserelehetőségét is. Pályára küldte a holland válogatott Ryan Gravenberch-t az argentin világbajnok Alexis Mac Allister helyére,

ezzel pedig eldőlt, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool hetedik bajnoki meccsét is végigjátssza.

A hajrában aztán a Tottenham hiába játszott kettős emberelőnyben, a Liverpool hősiesen védekezett és úgy tűnt, meg tudja őrizni az 1-1-es döntetlent. Azonban a 96. percben jött az igazi dráma. A portugál Pedro Porro kapott egy labdát a jobb szélen, keményen középre lőtt, a menteni igyekvő Joël Matip pedig a saját kapujába bombázta a labdát, ezzel a Spurs megnyerte a meccset és továbbra is veretlen, a Liverpool pedig először kapott ki a Premier League idei szezonjában.

26Piros lapCurtis Jones
36GólHeung-Min Son
40Sárga lapAlexis Mac Allister
48Sárga lapIyenoma Udogie
49GólCody Gakpo
65Sárga lapMohamed Salah
68Sárga lapDiogo Jota
87Sárga lapAndrew Robertson
88Sárga lapYves Bissouma
89Sárga lapCristian Romero
95Sárga lapVirgil van Dijk
96ÖngólJoel Matip
97Sárga lapPedro Porro
98Sárga lapAlejo Veliz
Összeállítások
4-2-3-1
4-3-3
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!