Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros érdeklődik a Maccabi Haifa izraeli válogatott játékosa, Mahmud Dzsaber iránt.

Az izraeli Sport5 értesülései szerint a Fradi is szívesen látná a soraiban a Maccabi Haifa védekező középpályását, Mahmud Dzsabert, aki korábban Mohammed Abu Fani csapattársa volt az izraeli klubnál.

Mahmud Dzsaber
Mahmud Dzsaber eddig háromszor szerepelt az izraeli válogatottban
Fotó: AFP

A hírről az ulloi129.hu is beszámolt, hozzá téve, hogy a 24 éves játékost már a Fraditól távozó Dejan Sztankovics is le akarta igazolni, vagyis könnyen elképzelhető, hogy a Ferencvárosnak versenyt kell futnia a játékosért a szerb edző új csapatával, a Szpartak Moszkvával.

A háromszoros izraeli válogatott Dzsaber 1999-ben született. 2021-ben igazolt a Maccabi Haifához, ahol az elmúlt két szezonban bajnoki címet ünnepelhetett, azonban a jelenleg is zajló bajnokságban három fordulóval a zárás előtt 8 pontos hátrányban van a csapat a listavezető Maccabi Tel-Aviv csapatával szemben. A kétszeres bajnok és szuperkupa-győztes játékos az idei szezonban alapember volt a Haifában, ahol eddig 2400 percet játszott 39 meccsen, a mérlege egy gól és három gólpassz.

A Nemzeti Sport értesülései szerint azonban Dzsaber iránt érdeklődött a közelmúltban Vladimir Ivics is, aki a Maccabi Tel-Avivval kétszeres izraeli bajnok volt, legutóbb az orosz Krasznodarnál dolgozott, de márciusban kirúgták. Mindez azért is érdekes, mert a lap szerint szerb edző is jelölt lehet az FTC vezetőedzői posztjára.

Az izraeli Dzsaber (j) iránt érdeklődik a Ferencváros
Fotó: AFP

A hírek szerint azonban Adama Traoré a nyáron távozhat a Fraditól, állítólag az osztrák Sturm Graz, az angol Fulham és a skót Rangers is figyeli a Fradi egyik legjobbját. A 28 éves mali származású támadó az idei szezonban 26 tétmeccsen 14 gólt lőtt, és kiosztott emellett öt gólpasszt is.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30