"Nagyon boldog vagyok, hogy
elértünk valamit, ami a klubnak korábban még nem sikerült"
- mondta Jose Luis Mendilibar, a győztes csapat spanyol trénere, aki az előző idényben a Sevillával Európa-ligát nyert és februárban vette át a pireuszi gárda irányítását, számolt be az MTI.
"Most ünneplünk, örülünk, aztán visszatérünk a munkához és készülünk a következő feladatokra".
"Nagyszerű érzés ez, az Olimpiakosznak és nekem is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra" - nyilatkozott Stevan Jovetic, aki korábban öt évig a firenzeiek játékosa volt. - "Az egész szezonban jól teljesítettünk és megérdemeltük ezt a sikert. Sajnálom a Fiorentinát, két döntő egymás után, és mindkettőt elvesztették."
A támadó arra utalt, hogy a Fiorentina tavaly is döntős volt a Kl-ben és akkor is kikapott. Idén veretlenül jutott be a fináléba, de továbbra is várnia kell, hogy 2001 után ismét trófeát nyerjen, a nemzetközi porondot tekintve pedig 1961 óta sikertelen.
Vincenzo Italiano, az olaszok mestere úgy fogalmazott, a mostani kudarc jobban fáj, mint az egy évvel ezelőtti. Akkor a West Ham Unitedtől kaptak ki 2-1-re.
"Ezúttal igazán hittünk benne. Nagyon fáj" - mondta Italiano. - "Nagy csalódás ezt másodszor is átélni. És azért is, mert több gólszerzési lehetőségünk is volt. De a játékosok mindent megtettek, ezért is nagyon rossz őket sírni látni."
A döntőt a marokkói Ajub el-Kabi hosszabbításban szerzett fejes gólja döntötte el az Olimpiakosz javára.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.