Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán 0-0-s döntetlent ért el a bosnyák Borac Banja Luka ellen. A találkozó után az FTC vezetőedzője, Pascal Jansen értékelt.

A Fradi a teljes mérkőzést nagy mezőnyfölényben futballozta végig, több helyzete is volt, de gólt nem sikerült szereznie. A boszniai visszavágóra így 0-0-s döntetlent követően kerülhet sor jövő csütörtökön, a Borac Banja Luka otthonában. A Groupama Arénában rendezett találkozót követő sajtótájékoztatón a Ferencváros 51 éves, holland edzője, Pascal Jansen elemezte a történteket.

Fradi, Pascal Jansen, Borac Banja Luka, Európa-liga
A Fradi vezetőedzője, Pascal Jansen
Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Megértem, hogy a végén a nemtetszését nyilvánította ki a közönség, hiszen nyilvánvalóan jobb produkciót, több helyzetet és gólt vártak, mint amit ma a pályán mutatni tudtunk. Hogy miért nem tudtunk ennél többet, az jó kérdés. 

Lassan és kiszámíthatóan futballoztunk, leginkább a széleken próbálkoztunk veszélyesebben, kevés volt a labda nélküli mozgás. 

Az ellenfél ráadásul a ritmusával meg is lepett, mind a csapatot, mind engem, noha azt tudtuk, hogy nagyon keményen fognak védekezni. Az elmúlt hetekben mutatott játékunkból, abból az irányból, amit én szeretnék alkalmazni a csapaton, ma talán emiatt sem tudtunk annyit mutatni, mint kellett volna. Jövő csütörtökön tehát biztos, hogy ennél több kell a továbbjutáshoz, a főtáblára kerüléshez" – nyilatkozta Pascal Jansen

A jövő heti visszavágó után a párharc győztese a második számú nemzetközi sorozat, az Európa-liga főtábláján lesz érdekelt, míg a vesztes az európai szereplését a Konferencia-ligában folytatja.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!