A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A La Liga első fordulójában a Real Madrid meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a Mallorca vendégeként.

Az Európai Szuperkupa megnyerésével kezdte a szezont a címvédő Real Madrid, a spanyol bajnokság első fordulójában pedig Mallorcára látogatott Carlo Ancelotti együttese. Az ellenfél lendületes támadójátékkal próbálta meglepni a meccs elején a madridi gigászt, amely azonban csodás góllal szerzett vezetést a 13. percben. 

Vinícius Junior nagyszerűen tette le talppal a labdát honfitársának, Rodrygónak, a brazil támadó pedig lövőhelyzetbe játszotta magát, majd gyönyörűen csavart 13 méterről a bal felső sarokba.

Vinícius és Rodrygo hozták össze a Real Madrid vezető gólját
Fotó: AFP (Photo by JAIME REINA / AFP)

A második félidő elején meglepte a Mallorca a Realt, ugyanis egy szöglet után Muriqi fejesével kiegyenlített. 

A 62. percben Mbappé szerezhetett volna újra vezetést a vendégeknek, de Greif kapus óriási bravúrral ért le a rövid sarokhoz, nem sokkal később pedig lábbal védte a francia sztár újabb próbálkozását. 

A hajrában hatalmas nyomás alá helyezte riválisát a Real, de a Mallorca hősiesen védekezett, sőt, az utolsó percekben kétszer is eldönthette volna a meccset. Végül már nem esett újabb gól - Ferland Mendy egy durva belépőért még kapott egy piros lapot -, Ancelotti együttese 10 emberrel fejezte be a meccset és meglepő döntetlennel rajtolt a bajnokságban.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!