Vágólapra másolva!
Pénteken este hivatalossá vált, hogy Sallai Roland a török Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását. Az eddigi klubja és Sallai Roland is reagált a Bundesligából való távozására.

Sallai Roland 2018 augusztusában a ciprusi APOEL Nicosia csapatától érkezett a német Freiburg együttesébe, amelyben hat év alatt 163 meccsen 27 gólt lőtt és 23 gólpasszt adott. A Bundesliga-klubtól pénteken, a törökországi átigazolási időszak utolsó napján távozott a magyar válogatott focista, aki az Európa-liga-főtáblás Galatasaraynál folytatja a karrierjét – az isztambuliakkal Sallai négy évre írt alá, és szezononként 2,5 millió eurót keres majd.

Galatasaray, Sallai Roland
Sallai Roland a török Galatasaray játékosa lett
Fotó: Anadolu via AFP / 2024 Anadolu

Sallai Roland és a Freiburg sportigazgatója is megszólalt a távozás után

Az átigazolás hírére reagált a Freiburg is, a klub a hivatalos oldalán írta meg egy cikkben Sallai csapatváltását, a cikkben pedig a 27 éves játékos mellett Jochen Saier is megszólalt.
„Nagyon jól éreztem magam Freiburgban. Sikeresek voltunk a Bundesligában, ott voltunk a berlini kupadöntőben is, és a nemzetközi színtéren is szerepeltünk. Itt váltam felnőtt válogatott játékossá, és ezért szeretnék köszönetet mondani. 

Freiburg mindig is meghatározó állomás lesz a szívemben" 

nyilatkozta Sallai Roland.

„Az elmúlt években a csapat folyamatosan fejlődött, és ennek Roland is fontos része volt. 

Már a múltban is gyakran gondolkodott a klubváltáson, 

a szerződéses helyzetére és a jelenlegi keretünkre való tekintettel pedig most mi is beleegyeztünk. Szeretnénk megköszönni Rolandnak a hat intenzív éven át tartó elhivatottságát, és csak a legjobbakat kívánjuk neki Isztambulban” – mondta Jochen Saier Sallai távozásáról. A Bors arról is írt, hogy a hozzászólók többsége a sajnálatát fejezte ki, amiért a magyar focista elhagyta a klubot.

A török bajnokságban három forduló után hibátlan Galatasaray szombaton a Rizespor csapatát fogadja.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!