Vágólapra másolva!
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és ellenfele, a Nice számára is kulcsfontosságú mérkőzés következik csütörtökön az Európa-liga harmadik fordulójában.

„A két együttes hasonlóan, nyeretlenül áll. A magunk részéről levontuk a tanulságokat a két szűk vereség után, hogy a nemzetközi színtéren a legapróbb hibák is súlyos következményekkel járhatnak. Meg akarjuk mutatni, hogy még többre vagyunk képesek a második számú európai kupasorozatban" - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a Ferencváros holland vezetőedzője, Pascal Jansen arra utalva, hogy tanítványai pont nélkül a 31. helyen állnak, míg a Nice egy ponttal a 30. a 36 együttest számláló Európa-liga-főtáblán. Az 51 éves tréner az MTI érdeklődésére arról is beszélt, hogy a válogatott szünetekben együtt töltött idő mindig segít a játék csiszolásán, de hangsúlyozta, ilyenkor nem minden játékos van a klubnál, mert sokan a nemzeti együttesekben szerepelnek.

Pascal Jansen, Ferencváros, Európa-liga
Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője a Nice elleni Európa-liga-mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót
Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Ebben az időszakban különösen sokat dolgoztunk a négy belső védővel és a középpályásokkal, majd a távol lévők visszatérése után az egész kerettel folytattuk a munkát. Most új szakasz kezdődött, amelyben 22 nap alatt hét meccset játszunk, ebből egy ment le" – mondta Jansen, aki elárulta, a vasárnap fejsérülés miatt lecserélt 

Habib Maiga szerencsésen megúszta az esetet, így a kórházban elvégzett teszteket követően kedden már újra edzhetett.

Apróságok dönthetnek a Ferencváros és a Nice között az Európa-liga-meccsen

Pascal Jansen megjegyezte, hogy az ellenfél keretéből Pablo Rosarióval dolgozott már együtt a PSV Eindhoven utánpótlásában. Különlegesen jó embernek és győztes típusú játékosnak tartja, aki folyamatosan segít másoknak a fejlődésben, ezért vezéregyéniségként nem véletlenül vált csapatkapitánnyá a holland klubban, miután felkerült a felnőttekhez. Hozzátette, várja, hogy találkozzanak, mert egy ideje már nem beszéltek, de meccs közben nem lesz barátság, csak előtte és utána.
„A realitás az, hogy két meccsen nem szereztünk pontot, de még van hat találkozónk. 

Tíz-tizenkét pont kell, hogy továbblépjünk, márpedig ez a cél, hogy folytassuk a szereplésünket az El-ben" 

- mondta Jansen.

Ibrahim Cissé kifejtette, franciaként ismeri és követi is a Nice csapatát, sőt, barátai is vannak a rivális keretében, példaként említette a tunéziai védőt, Ali Abdit, akivel Caenban futballozott együtt.
„Örülök, hogy francia klubbal találkozunk, de ugyanolyan ellenfél, mint a többi. A Nice gyors csapat, főleg az átmenetekben, erre nagyon oda kell figyelni – mondta a Fradi 28 éves védője. – 

Apróságok döntenek majd a meccs kimeneteléről, technikás, intenzív játékra és sok párharcra számítok az ellenféltől."

Cissé úgy vélte, óvatosan kell kezelni, hogy a Nice öt összecsapás óta nyeretlen, mert ez a rossz sorozat bármikor megszakadhat, főleg annak fényében, hogy a nizzaiak jó meccseket játszottak, csak a hatékonyság hiányzott a sikerekhez.

  • Az összecsapás a görög Taszosz Szidiropulosz játékvezető sípjelére 18.45-kor kezdődik a Groupama Arénában. A mérkőzést az Origo Sport élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkek

Dübörög az EL!
A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az  EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!