Kondás Elemér: Sose hullott a kezembe semmi

Vágólapra másolva!

Veretlenül nyert bajnokságot a Debrecennel, a Kisvárdát először juttatta fel az NB I-be, a Diósgyőrnél és a Vasasnál azonban nem kapta meg a kellő bizalmat. Kondás Elemér az utóbbi 15 év legsikeresebb magyar edzője, a DVSC csapatával a bajnokságot és a Magyar Kupát is kétszer hódította el. 2014-es sikere óta magyar edző nem nyert NB I-et, ám a 61 éves szakembernek másfél éve nincs csapata, pedig az élete a futball. Kondás Elemér az elmúlt évtizedekben felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett a magyar labdarúgásban, és továbbra is eltökélt célja, hogy szerepet vállaljon benne. Interjú.

Edzői pályafutása során Kondás Elemér többek között dolgozott a Debrecennél, a Kisvárdánál, a Diósgyőrnél és a Vasasnál is. Legnagyobb sikereit a hajdúsági együttessel érte el, amellyel kétszer is (2012-ben és 2014-ben) megnyerte az NB I-et. A 61 éves szakember a 2011/2012-es idényben csapatával szenzációt okozott, ugyanis veretlenül nyerte meg a bajnokságot, amire azt megelőzően legutóbb 46 éve volt példa a magyar futballban. Ilyen bravúrt azóta senki sem ért el az élvonalban, és Kondás Elemér 2014-es sikere óta magyar edző nem tudott bajnokságot nyerni a csapatával. Az utóbbi 10 évben a Honvéd, a Fehérvár és a Ferencváros osztozott az aranyérmeken, de minden esetben külföldi szakember irányította az aktuális bajnokot. A Debrecen egykori mestere készen áll arra, hogy visszatérjen az edzői pályára, az Origo Sportnak pedig korábbi csapatairól, a magyar futballban szerzett tapasztalatairól, az NB I-es edzők helyzetéről és a saját jövőjéről is beszélt.

Kondás Elemér, KondásElemér, magyar labdarúgó, hátvéd, edző, interjú, Debrecen, 2024.10.11. — Kondás Elemér 2012-ben veretlenül lett bajnok a Debrecennel
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

"Az életem a futball" - Kondás Elemér közel 50 éve a labdarúgásnak él

Legutóbb 2023-ban irányított magyar klubcsapatot, akkor a Vasasnál dolgozott, amely aztán a szezon végén kiesett az NB II-be. Volt azóta megkeresése?
Őszinte ember vagyok, feleslegesen nem kamuzok: nem volt. Az első és másodosztályból nem volt megkeresésem, na most a harmadosztály az egy másik dolog. Onnét kerestek, de ott meg én nem akarok dolgozni.

Az angyalföldi klub jó ideje nehéz helyzetben van, nem képes visszajutni az NB I-be. Amióta Ön eljött, Gera Zoltán is szerencsét próbált, most pedig Pintér Attila tenne csodát, de egyelőre nem jönnek az eredmények. Az Ön idejében mi volt a probléma, mi csúszott félre?
Úgy kerültem oda 2022 szeptemberében a hetedik forduló után, hogy egy kész csapatot vettem át. Kintről úgy látszott, sok jó játékos van, de azt a szükséges pluszt valahogy nem tudtuk hozzátenni. Sok olyan mérkőzésünk volt, ami nem sokon múlott, hogy megnyerjük. Ezek lökést adhattak volna. Tulajdonképpen zömmel most is ugyanazok a játékosok alkotják az együttest, de továbbra sem működik a dolog.

Én azt éreztem, voltak olyanok, akik kicsit kényelmesek voltak és nehezen mozdultak ki a komfortzónájukból.

Nagyrészt azokkal a játékosokkal kellett volna bennmaradni az NB I-ben, akikkel most az NB II-ben sem megy a csapatnak. Azért ez valamit jelez.

A hozzáállással, a játékosok mentalitásával volt gond?
A Vasasnál az öltözőben olyan játékosok voltak, akik nem feltétlenül azonos célért küzdöttek. Alaposan megnehezítette a munkámat, hogy nem mindenki akarta ugyanazt, a csapategység is hiányzott. A klubnál sajnos voltak olyan futballisták, akik már nem tudtak megfeszülni a magasabb célért, és egyéni célokat helyezték előtérbe.

Viszont nálam a fontossági sorrend úgy néz ki, hogy első a klub, második a csapat, és utána következik az egyén.

Ha legalább mindenki annyira szerette volna a bennmaradást, mint mi Nagy Miklós sportigazgatóval, akkor valószínűleg meg is történt volna.

Azóta is ez lehet a Vasas legnagyobb problémája?
Mióta eljöttem, a kollégák többször panaszkodtak a játékosok hozzáállására. Azóta is látjuk, hogy nem megy jól a csapatnak, a tabella hátsó felében tanyáznak. Láttam mérkőzéseket is, azt érzem, hogy kicsit többet kellene hozzátenni, mert kevés, amit nyújtanak. Kilenc forduló után csak a 13. helyen áll a csapat.

Persze nem a Vasas az egyetlen nagy múltú klub, amely szenved, elég csak a Budapest Honvédra gondolni.
Ők sincsenek fényes helyzetben. Ha megnézzük az NB II-őt, az élbolyban olyan csapatok vannak, amelyeket nem feltétlenül oda várnánk. De érdekes a Kisvárda is, amely sorozatos vereségekkel kezdett, viszont néhány győzelemmel máris feljebb lépett és üldözi az éllovast.

Nyilván messze még a szezon vége, de a Vasas és a Honvéd most nagyon rossz helyzetben van. A kispestiek, ha így folytatják, kieshetnek az NB II-ből is.

Pedig még 2017-ben Marco Rossi irányításával bajnokok voltak az NB I-ben, most pedig az NB II-es tagság megőrzéséért küzdenek. Ez se mindennapos.
Nagyon érdekes, hogy így áll a Honvéd, de megvan rá az esély, hogy például a Pécs vagy a Békéscsaba sorsára jusson. Ez óriási meglepetés lenne, hiszen korábban Kispesten jó akadémia működött.

Ha már szóba jött a Kisvárda, a szabolcsi csapatnál is dolgozott, sőt, története során az ön vezetésével jutott fel először az NB I-be a klub. Az élvonalban aztán nem sokáig ülhetett a kispadon, a megbízatása két meccs után véget ért. Mi történt?
Feljutottunk a csapattal, de nem volt zökkenőmentes a rajt, mert másfél héttel a bajnokság kezdete előtt még csak 13-an edzettünk, aztán az első két fordulóban az előző két idény bajnokával kellett játszanunk idegenben. A Videoton és a Honvéd elleni meccseken is kikaptunk, aztán itt vége is lett a megbízatásnak.

A 2021/2022-es szezonban a Diósgyőrnél dolgozott, az NB II-ben a második helyen, tehát feljutást érő pozícióban állt, mégis Dragan Vukmirt hozták a helyére. Azt a döntést miként élte meg?
Nehezen kezdtünk, mert rengeteg külföldi játékos volt a keretben, a klubvezetés pedig úgy döntött, hogy csak magyar futballistákkal oldjuk meg a feljutást. Rengeteg játékost ki kellett cserélni, aztán elkezdtünk építkezni és a téli szünetben már az első helyen álltunk. Tavasszal is jól kezdtünk, de sajnos a csapat 80 százaléka betegséggel küzdött. Nem tudtunk megfelelő edzésmunkát végezni és becsúszott egy-két vereség.

A klubvezetés ekkor úgy érezte, nem lesz meg a feljutás, ezért a váltás mellett döntöttek, pedig 7 fordulóval a szezon vége előtt jártunk és feljutó helyen álltunk.

A helyemre hozták a Szeged edzőjét, Dragan Vukmirt, de vele se sikerült a feljutás. A dorogi meccs után, amit még velem megnyert a csapat, eléggé egyben voltunk, a hiányzók is visszatértek, szóval szerintem kiegyenesedtünk volna, de a vezetőség másként döntött.

Kellemesebb téma lehet, ha a Debrecenről beszélünk, hiszen kétszer nyert NB I-et (egyszer veretlenül) és kétszer Magyar Kupát is. Mi volt az akkori sikerek titka?
Öt és fél évig dolgoztam az első csapatnál és minden évben nemzetközi kupában indultunk. Olyan csapattal játszottunk, amelynek a kétharmadát saját nevelésű játékosok alkották, rengeteg magyar futballista volt a keretben. Nagy részük nálam játszott korábban a második csapatnál.

Ami minden esetben fontos, hogy jó közösség legyen,

ez még annál is lényegesebb, mint hogy milyen jó játékosok állnak rendelkezésre. Nálunk az összetartó közösség abszolút megvolt.

A vezetőség mit várt akkor öntől? A bajnoki cím volt a célkitűzés?
Nem. 2011 áprilisában kértek fel, hogy az utolsó 7 meccsre kicsit szedjem össze a társaságot és fejezzük be a bajnokságot. Mivel jól szerepeltünk, felkértek, hogy maradjak, aztán a következő évben rögtön bajnokok is lettünk, méghozzá veretlenül, ráadásul a Magyar Kupát is megnyertük. Ekkor még 16 csapatos volt az NB I, tehát 30 meccsen keresztül kellett veretlennek maradni. 22 győzelem és 8 döntetlen lett a mérlegünk, így hoztuk össze ezt a szezont. Támadó felfogásban játszottunk, nagyon sok gólt rúgtunk, 64-18-as volt a gólkülönbségünk.

Egyébként is támadó felfogásban szereti pályára küldeni a csapatait?
Persze, abszolút az ilyen játékot szeretem, a Vasasnál is ez volt a célom, ott is két támadóval akartam játszani. Fontos, hogy minél többen érkezzünk a kapu elé, gólra törően játsszunk, a megszerzett labdák után ne hátrafelé, hanem előre menjünk. Nekem ez a filozófiám, mindig is ez volt.

Ha megszerezzük a labdát az ellenfél kapujától 30 méterre, akkor ne vigyük már vissza 80-ra.

Mit gondol a magyar futballban az edzők jelenlegi helyzetéről? Sok csapatnál alkalmaznak külföldi szakembereket, a Ferencvárosnál kizárólag ebben gondolkodnak. Tényleg jobbak a külföldi edzők a magyaroknál?
Ezt a kérdést több részre lehet osztani. A Ferencváros ezt a filozófiát követi, leginkább külföldi játékosokat igazolnak és külföldi edzőket alkalmaznak. Szerencsére azért vannak bőven magyar csapatok, akik hazai edzővel képzelik a munkát. Említhetném a Paksot, a Kecskemétet, a Nyíregyházát, de örülök annak is, hogy Debrecenben is újra magyar edző dolgozik Máté Csaba személyében. Azt gondolom, ha megnézzük, elmozdult a magyar edzők irányába a mérleg nyelve. Ami még a magyar edzőkkel kapcsolatban fontos gondolat, hogy ebben a szakmában nem tanácsos kihagyni lépcsőfokokat. A futballkarriert és az edzői karriert nem szabad összetéveszteni, hiszen mindkettőt fel kell építeni.

Pontosan mire gondol?

Arra, hogyha valaki lejön a futballpályáról, nem biztos, hogy máris mindent tud az edzői szakmáról.

Én 10 év után kaptam meg az első csapatot Debrecenben. Voltam előtte másodedző Szentes Lázárnál, dolgoztam a második csapatnál is, tehát 10 évvel később kerültem a felnőtt csapathoz. Elvégeztem a szükséges képzéseket, de nem pár hónap alatt, mint sokan mostanság. Nekünk annak idején úgy volt, hogy ha elvégeztünk egy képzést, utána dolgozni kellett két évet, aztán felvételizni. Ez lenne a természetes. Az élet egyik területén sem szabad kihagyni a lépcsőfokokat, tapasztalatot kell gyűjteni. A mondás is úgy tartja: gyakorlat teszi a mestert.

A magyar klubcsapatoknál - néhány kivételtől eltekintve - gyakran fordul elő edzőváltás. Ön szerint türelmetlenek a klubvezetők az edzőkkel és nem adnak számukra elég időt a kibontakozáshoz?
Most a magam példáját említem, én 17 évig dolgoztam a Debrecennél. Ha Szima Gábor nem lett volna, akkor lehet, hogy nem ért volna el ekkora sikereket a Loki abban az időszakban. Ő nem küldözgette el az edzőket, hanem megadta a türelmet és a bizalmat. Ha azt nézzük, amikor tavaly a Paks sorozatban elbukott néhány meccset, elküldhették volna Bognár Györgyöt, de nem tették.

Korábban jobban meg volt a türelem az edzők felé, most ez kevésbé igaz, különösen a magyar trénerekkel szemben.

A Fehérvár edzője, Pető Tamás is azt nyilatkozta nemrég, hogy ő is annyi türelmet szeretne, mint amennyit az elődje, Bartosz Grzelak kapott.

Ön szerint akkor a Vasasnál Pintér Attilát hagyni kellene tovább dolgozni?
Így van.

A futballban nem úgy mennek a dolgok, hogy odamegyek, aztán varázsló vagyok.

Pintér Attila bármennyire is felkészült és eredményes szakember, mégsem tud most eredményeket elérni, de ez nem feltétlenül az ő hibája. Ugyanúgy Szabó István sem felejtette el a szakmát, ő is maradhatott volna a Kecskemétnél. A vezetőknek biztosan megvolt az okuk a döntésre, de véleményem szerint biztosan kijöttek volna a gödörből. Aztán persze nem biztos, hogy csak az edző lehet a probléma egy egyesületnél. A sikerek hatására előfordulhat a klubon belül egy kis lazaság, és akkor úgy gondolják, hogy már nagyon jók vagyunk, könnyen fognak jönni a győzelmek, de általában ez megbosszulja magát.

Hogyan tud hosszú ideig sikeres maradni egy csapat? Mi a titok?

Egy csapat akkor tud jól szerepelni, ha minden apró részlet a helyén van, ha mindenki azért dolgozik, hogy a klub sikeres legyen.

Ha egy rothadt alma bekerül a többi közé, akkor az megfertőzi a többit. Csak akkor van siker, ha mindenki azonos célért dolgozik. Ellenkező esetben egyik probléma hozza magával a másikat. Illovszky Rudolf bácsi mondta mindig régen, hogy a vereséget sose tervezzük, az úgyis jön. Ha eleve tervezünk vereséget, akkor hogy jövünk ki arra a mérkőzésre. Mindemellett pedig én mindig azt mondom, ha valaki elért valamit, azt kell megnézni, miből érte el.

Hallottam már Önnel kapcsolatban olyan elméletet, miszerint a saját közegében érte el a legnagyobb sikereit, de amikor onnét kiszakadt, már nem úgy mentek a dolgok. Ezt miként látja?
Mondhatjuk akár ezt is, de a Kisvárdával szerintem sikernek értékelhető, hogy velem jutott fel a klub először az NB I-be. A Diósgyőrrel feljutó helyen álltunk hét fordulóval a bajnokság vége előtt, amikor elküldtek, szóval ott sem ment rosszul a szekér. A Debrecennel összejött két bajnoki cím és két kupagyőzelem, és mindig a nemzetközi kupaindulás elérése volt a cél, amit teljesítettünk. A Vasasnál a bennmaradás kiharcolása volt a feladat, ami azért teljesen más, mint amikor a Kisvárdával a feljutásért küzdöttünk.

Teljesen más a lélektana a feljutásért vagy a bajnoki címért játszani, mint a kiesés elkerüléséért küzdeni.

Elégedett az edzői karrierjével, vagy azért maradt Önben hiányérzet?
Lehetne, de úgy voltam vele, hogy mindig megbecsültem, amim van.

Játékosként és edzőként se hullott sose a kezembe semmi, nekem mindenért meg kellett dolgoznom. Az picit fájt, hogy végül Debrecenből és Diósgyőrből is úgy küldtek el, mintha még egy nyeretlen kétéves lennék.

Ettől függetlenül az egész edzői pályafutásomra pozitívan gondolok vissza, kevés negatívum volt benne. Most lehetne azt mondogatni, hogy nem tudtam befejezni a Debrecennel a bajnokságot, vagy a Diósgyőrrel, vagy a Vasasnál nem sikerült a bennmaradás. De nem neheztelek én senkire, a mi szakmánk ilyen. Felesleges lenne bárkire is haragudni, és amúgy is úgy vagyok vele, hogy először magamban próbálom keresni a hibát, hogy mit ronthattam el. Nem szoktam másokra ujjal mutogatni. Amelyik kéz enni ad, abba ne harapjon bele az ember - én ezt vallom.

A jövőre nézve milyen tervei vannak? Kíván még szerepet vállalni a magyar futballban?

Szeretnék még dolgozni, akár vezetőedzőként, akár más pozícióban, mert nekem az életem a futball, 12 éves korom óta ezzel foglalkozom. Azt gondolom, ragadt rám némi tapasztalat.

49 éve vagyok benne a futballban, játékosként 27, edzőként 22 évet töltöttem el benne. Azt gondolom talán tudnék még segíteni, de nyilván ez a vezetőkön múlik, gondolkodnak-e még bennem. Én továbbra is aktív részese vagyok a magyar focinak, azokon a mérkőzéseken, ahol tudok, megjelenek. Szakmai továbbképzéseken is részt veszek, igyekszem a futball közelében maradni. Szeretnék dolgozni, aztán meglátjuk, mit hoz a holnap. Ha kapok megbízatást, akkor örülni fogok neki, de ha nem, akkor valószínűleg már nem kellek a magyar futballnak. De akkor már lehet, hogy nekem sincs szükségem rá.