Akkor lettem igazán edző, amikor kirúgtak

A labdarúgó NB I-ben jelenleg a hetedik helyen áll a Nyíregyháza, amely az eddigi fordulók alatt már kétszer is teljesen megtöltötte az új stadiont a szabolcsi megyeszékhelyen. Az ősi rivális, a Debrecen legyőzése elmondhatatlan érzéseket váltott ki a városban, most pedig egy újabb telt házas összecsapás vár a Nyíregyházára a Diósgyőr ellen. A csapat fiatal magyar edzője, Tímár Krisztián a magyar edzői szakma egyik legkellemesebb meglepetése, s a keze munkája akkor is látszik a csapaton, amikor az vereséget szenved. Interjú.

Három győzelme van eddig az NB I-es bajnokságban csapatának. Hazai pályán legyőzték a Győrt és a Debrecent, idegenben a Kecskemétet. Máris azt mondják, hogy ön jó edző. E három siker közül emocionálisan melyik áll önhöz a legközelebb?
Ha ilyen listát kellene felállítani, 

akkor a Debrecen elleni diadal volt az igazi extra teljesítmény. 

Itt Kelet-Magyarországon egy Szpari-Loki összecsapás olyan, mint a fővárosban a Fradi-Újpest. Az itt élő embereknek ez a meccs tényleg ünnep, ha pedig győz a Nyíregyháza, az elmondhatatlan boldogság. Az edző ugyanígy érez.

Ha ez a Debrecen elleni győzelem nem lenne már a tarsolyban, akkor a Győr elleni diadal kívánkozna az első helyre?
Értem a célzást, hiszen a Nyíregyháza előtt az ETO edzője voltam. Az volt az első meccsünk az NB I-ben, éppen ezért kiemelt jelentőséggel bírt. A Kecskemét ellen azt kellett bizonyítanunk, hogy idegenben is tudunk nyerni. Egy olyan csapatnak, mint a miénk, amely azért küzd, hogy ne essen ki az NB I-ből, minden győzelem létfontosságú. 

A magyar NB I tényleg arról szól, hogy van egy csapat – a Ferencváros – amelynek előre oda lehet adni az aranyérmet, van két-három másik együttes, amely a dobogóért küzd és a maradék kilenc csapat a kiesés ellen harcol?
Sarkítva igen, de azért több van ebben a sztoriban. A Fradi tényleg kiemelkedik, a Puskás Akadémia nagyon erős, a többi meg tényleg arról szól, hogy valahogy bent kellene maradni. A Paks edzője, Bognár György mondta tavaly, amikor első volt csapatával a tabellán, hogy innentől kezdve talán már nem esnek ki. Ez a mondat szöget ütött a fejembe, mert nagyon igaza volt Bognárnak. 

Azért az eléggé lélekölő, hogyha egy csapat belekerül egy spirálba, majd háromszor egymás után kikap, azonnal ott találhatja magát a kiesők között. Mindez persze fordítva is igaz, mert sorozatban három győzelem olyan helyre repíthet egy együttest, amely lehet, hogy irreális.
Erre van egy nagyon egyszerű megoldás: nem kell minden nap, minden héten a táblázatot nézegetni. 

Ön sem nézi?
Nem.

Azt azért tudja, hogy a csapata most hányadik helyen áll?
Azt persze, a hetedikek vagyunk. Nincs annak nagy jelentősége, hogy most épp ez a helyzet. Akkor sem voltam pánikban, amikor a kieső helyen álltunk. Annyira a bajnokság elején vagyunk még, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot. Sokkal fontosabb, hogy milyen játékot tudunk nyújtani, hogy milyen a csapat megítélése. 

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza edzője
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Ott volt a Fradi elleni idegenbeli mérkőzésünk, amelyen 2-1-re kikaptunk.

Ez egy olyan vereség volt, amelyen a Nyíregyháza jól játszott és ezt a szakma és a sajtó is elismerte. Mi egyet nem tudtunk akkor: hogyan lehet egy ilyen mérkőzésen nyerni.

Ezt kell megtanulnia a Nyíregyházának, mert egy olyan csapatnak, amely nagyon hosszú ideje nem járt az NB I-ben, nem lehet erről semmiféle tapasztalata.

Ezzel azt akarja mondani, hogyha a Nyíregyháza három éve folyamatosan az NB I-ben játszik, akkor azon a meccsen legyőzi a Fradit?
Ezt nem lehet biztosan kijelenteni, de ebben az esetben lett volna annyi rutinunk, ami átsegít a nehéz helyzeteken. A Fradi második gólja egy olyan tizenegyesből született, amely előtt a labda szerencsétlenül pattant rá Alaxai kezére. Van, ahol ezek után büntetőt ítélnek, van, ahol nem. Az elején egy szöglet után kaptuk az első gólt. Viszont ezt követően nagyszerűen védekezett a csapatom, a Fradinak az első gólja után már csak három szögletet engedélyeztünk. Rengeteg helyzetünk volt, Dibusz Dénes kiválóan védett, szóval nem vallottunk szégyent.

Önben volt bármiféle elfogódottság, amikor a Nyíregyháza edzőjeként belépett az Üllői úti stadionba? Hiszen mégiscsak a Fradi játékosa volt csaknem húsz évvel ezelőtt.
Aki ismer, tudja, hogy Fradi és MTK-nevelés vagyok. Nekem kifejezetten jó érzés volt odamenni, még az ellenfél edzőjeként is. Ugyanakkor komoly edző feladat is volt, hogy a játékosaimmal megértessem: nem szabad elalélni attól, milyen stadionban, ki ellen kell játszanunk. 

A Fradi elleni meccs előtt érezte a játékosain, hogy nehezen dolgozzák fel, milyen feladat előtt állnak?
Nem. A Nyíregyházának az NB I-et kell megszoknia, nem egyes mérkőzésektől kell félnie. Már az idei rajt is különleges volt, mert az ellen a Győr ellen kezdtük a bajnokságot, amelyet egy éve az NB II-ben kétszer is legyőztünk. De ez a meccs a játékosaim számára nem volt különleges, hiszen nem olyan régen mérkőztünk meg az ETO-val. Ami utána következett, az volt az igazán nehéz. Három meccset idegenben játszottunk le, az ellenfeleink sorban azok a csapatok voltak, amelyek idén a nemzetközi kupában indultak. Egy újonc számára mindez végzetes is lehet, éreztem is a megtorpanást. 

Itt már tényleg kiütközött, hogy az NB II teljesen más, mint az NB I. Erre a legjobb példa annak a Keresztes Krisztiánnak az esete, aki a Kecskemét ellen életében először lépett pályára a legfelső osztályban. Gresó Mátyás három éve még a megye I-ben játszott, most meg a Fradi ellen készült. 

Mindezt azért nem könnyű feldolgozni. Az NB II nem az NB I. Mi a másodosztályban gyorsan, lendületesen fociztunk, de ez itt nem biztos, hogy elég. A mért adatok alapján a Paks és az MTK ellen is alulmaradtunk a párharcokban – nem is nyertük meg ezt a két mérkőzést.

Edzőként mekkora ugrás, hogy hirtelen, a semmiből feljut egy olyan csapattal, amely egy évvel korábban majdnem kiesett az NB III-ba?
Én azért kezdtem el az edzői szakmát, hogy egyszer oda jussak, ahol most vagyok. Soha nem gondoltam azt, hogy a játékospályafutás után nekem azonnal NB I-es edzőnek kellene lennem. A ranglétrát végig jártam, voltam utánpótlás szakágvezető, utánpótlás szövetségi edző, NB II-es edző és most itt vagyok az NB I-ben. Tudja, akkor lettem igazán edző, amikor kirúgtak Győrből. Mert van egy olyan mondás, hogy amíg egy edzőt nem küldenek el valahonnan, addig az illető nem is igazi edző. 

A Nyíregyháza jelenleg a 7. helyen áll az NB I-ben
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jól esett a győri szerződésbontás, az indok az volt, hogy nem nyertünk elég hazai meccset. Ezt akkor sem értettem, mert szerintem a tabellát egyben kell nézni, s amikor kitettek, a Győr akkor is a mezőny első felében volt. Ráadásul azt sem mondta ki senki, hogy nekünk fel kell jutni vagy dobogón kell végezni. A miénk volt az egész NB II legfiatalabb kerete. De én ebből is tanultam, tovább építettem magam, aztán jött a nyíregyházi felkérés – a többi már történelem.

A magyar edzők helyzete tényleg sokkal nehezebb idehaza, mint a külföldieké? A Fradi elnöke, Kubatov Gábor el is mondta, hogy nem bízik a hazai edzőkben, mert szerinte a szakmai tudásuk nem éri el a külföldiekét.
Kubatov Gábor kijelentése engem arra inspirált, hogy bebizonyítsam: magyar edzőként is lehet valamit alkotni. Azt sem gondolom, hogy bármelyik Magyarországon dolgozó külföldi edző többet dolgozna, mint én. Azt sem hiszem, hogy a külföldiek több szakmai anyagot olvasnának nálam. Nyelveket beszélő, önmagát folyamatosan képző edzőnek tartom magam. A magyar edzőknek azért nehéz bekerülni az NB I-be, mert itt kinyílik a piac. Jönnek a külföldi edzők, jönnek a légiósok. A 12 csapatos bajnokság miatt gyilkos harc zajlik, ezért a vezetők türelmetlenebbek az edzőkkel szemben. Egy-egy tulajdonosi kapkodás szinte soha nem vezet eredményre. Nem mindig az edzőcsere a megoldás. 

Ott van az idei NB II-es bajnokság, ahol az első néhány forduló alatt öt csapatnál is edzőváltás volt. Volt igazán látványos eredménye ezeknek a cseréknek?

Néha ezt is érdemes megvizsgálni, hogy melyik váltás jött be igazán. Vagy külföldre tekinteni. Hogy a most nagyon gyengén szereplő Manchester United még mindig nem rúgta ki az edzőjét. Hogy az Arsenal mennyire türelmes volt,  Mikel Arteta nem került lapátra. Pedig ott aztán van konkurencia, akad néhány komoly rivális.

A nemzetközi fociban kibontakozó új trendhez, amely szerint kevesebb meccsre és több pihenésre lenne szüksége a játékosoknak, mit szól?
Nagyon nehéz dolog ez. Mindenki a sztárjátékosokra kíváncsi. Az edzők nem fogják ezeket a focistákat kihagyni, főleg a fontos meccseken nem. 

De azt, ami most megy, nem lehet a végtelenségig csinálni.

S ennek a válogatottak isszák meg a leginkább a levét, mert mire a teljesen kifacsart focisták odakerülnek, már nem tudnak olyan teljesítményt leadni, amit elvárnak tőlük. Valamit tehát tényleg tenni kell, mert ami most zajlik, az már a minőségi futball rovására megy.

A mai magyar játékosok lehetőségei, a sportágat körülvevő hazai infrastruktúra összehasonlíthatatlan azzal, ami a húsz évvel ezelőtti magyar futballt jellemezte. Van önben emiatt bármiféle irigység?
Nincs, hiszen én most edzőként vagyok ennek a részese. Ami a játékos-pályafutásomat illeti, nincs semmi hiányérzetem. Annak a felét külföldön töltöttem, jó csapatokban. Amiért irigykedek, az az, hogy a legjobb dolog focistának lenni, amit talán a saját játékosaim is megértenek. 

A hét végén a DVTK jön hozzánk, ez lesz a harmadik telt házas bajnokink ebben az idényben. Ilyet sem mondhat el más csapat az NB I-ben. Nyíregyházán óriási a futball-láz, elkészült az új stadion, megvertük a legősibb riválist, a Debrecent, mi jöhet még?

Vagy mire kellene irigykednem? A nyíregyházi fociláz nem most kezdődött. Már az NB II-ben egymásra talált a csapat és a közönség. Ráadásul akkor a stadionépítés miatt egyszer sem játszottunk hazai pályán, mégis feljutottunk. 

A feljutás után így ünnepelték Tímár Krisztiánt Nyíregyházán
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Amikor a város főterén az NB I-es feljutást ünnepeltük, sok drukker jött oda hozzám, s azt kérte, hogy az élvonalban se mutassunk mást, nehogy elkezdjünk valamiféle bunkerfocit játszani. Nekem ezt meg kellett ígérnem. Azt is mondták, hogy nem baj, ha néha kikapunk, csak legyen meg az a szenvedély, ami a másodosztályban az aranyéremhez segített bennünket. Nem volt nehéz dolgom, mert én ezt az edző filozófiát követem. 

Nyilván nem leszünk bajnokok,

de minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy győzni szeretnénk.

Azt már tudjuk, hogy a tabellát nem sűrűn nézegeti. A sorsolással mi a helyzet?
Azt mindig, hiszen fel kell készülnöm a következő ellenfélből.

Tudja, mi lesz 2024. december 14-én?
Persze, Nyíregyházára jön a Fradi, egy újabb teltházas meccs, vagy az a mérkőzés, amelyet a Debrecen mellett a legjobban várnak itt. Ez lesz az őszi utolsó meccsünk, így zárjuk az évet. Most még nem nézek ennyire előre, bár tudom, hogy vannak olyan szurkolók, akik már számolják a napokat.

Lehet ebből olyan sztori, ami két éve a Kecskeméttel megtörtént? Hogy fejutó csapatként ezüstérmesek lettek?
 

Bár az előbb azt mondtam, hogy „nyilván nem leszünk bajnokok”, minden sportoló azért küzd, hogy az legyen. 

Optimista vagyok, de közben realista is. Muszáj annak lennem. De nem akarom megkerülni a kérdést: ha netán érmesek lennénk, én leszek erre a legbüszkébb. Mást nem szeretnék erről mondani, mert továbbra is az a feladat, hogy ezt a csapatot az NB I-ben tartsuk.