Vágólapra másolva!
Szombat délután egészen elképesztő jelenetek játszódtak le a német másodosztályú Hansa Rostock-Hamburg labdarúgó-mérkőzésen. A találkozót a 10. percben félbe kellett szakítani, ugyanis a hazai csapat szurkolói úgy tiltakoztak a liga ellen, hogy a pályára küldtek két távirányítású játékautót, melyek fehér és kék füstöt árasztottak magukból.

A szurkolók azért tüntetnek hetek óta, mert a német szövetség tárgyalásokat kezdett egy befektetőcéggel, amely komoly összeget fizetne azért, hogy részesedjen a Bundesliga televíziós közvetítési jogaiból. A távirányítású autók azonban új szintre emelték a szurkolók demonstrációját, eddig ugyanis többnyire teniszlabdákat és csokipénzeket hajigáltak a pályára. 

Hansa Rostock - Hamburger SV
A Németországban a játékautókkal  szintet lépett a szurkolók tüntetése
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A közjáték után a találkozót lejátszották, végül 2-2-es döntetlen született. A Hamburg csapatában a magyar válogatottnál is számításba vett Németh Andrást a 88. percben cserélték be. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!