Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 31. fordulójában a Puskás Akadémia 4-2-re legyőzte a kiesés elől menekülő Kisvárdát, amely egyre reménytelenebb helyzetben van a bennmaradást illetően.

A kiesés elől menekülő Kisvárda az utóbbi időszakban formába lendült, négy meccs óta veretlen volt a Puskás Akadémia elleni idegenbeli találkozót megelőzően. Feczkó Tamás együttesének a tabellán 10. helyen álló Újpest botladozásai miatt még volt esélye a bennmaradásra, ám nehéz mérkőzésre számíthatott Felcsúton.

Hamar bajba került a Kisvárda

Hiába volt valamivel többet a labda a vendégeknél, a 29. percben a hazaiak szereztek vezetést, egy nagyszerű kiugratás után Puljic emelte át okosan a kapujából kifutó Kovács Marcellt. 

A 38. percben megduplázta előnyét a Puskás, Komáromi húzott el a jobb oldalon, a hosszún érkező Nagy Zsolt elé ívelt, a magyar válogatott védő pedig kapásból bombázott a kapu rövid oldalába,

Kovács csak beleérni tudott a labdába.

Puskás Akadémia, Kisvárda
Az első félidőben a Puskás Akadémia 2-1-re vezetett a Kisvárda ellen
Fotó: facebook.com/kisvardafc

A szünet előtt szépített a Kisvárda, Körmendi bal oldali, lapos beadását nyolc méterről a jobb felső sarokba vágta Navrátil.

Nagy Zsolt volt a meccs hőse, reménytelen helyzetben a Kisvárda

Az 50. percben megint Nagy Zsolt talált be kapásból, Puljic beadását állítgatás nélkül belsőzte a jobb alsó sarokba a Puskás Akadémia házi gólkirálya, megszerezve 9. bajnoki találatát az idényben.

A 65. percben újabb gólt szerzett Hornyák Zsolt együttese, az egész meccsen remekül játszó Komáromi egy kiugratás után finom mozdulattal pörgetett a kapuba Kovács mellett.

A Kisvárda a folytatásban küzdött a szépítésért, amely a csereként beálló Ésik Ákosnak sikerült, de ez már nem osztott, nem szorzott, a bronzéremre hajtó Puskás Akadémia 4-2-re nyert. Feczkó Tamás együttese már szombaton kieshet az NB I-ből, amennyiben az Újpest legalább döntetlent ér el a DVTK elleni meccsen.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!