Vágólapra másolva!
Lassan megszokjuk már, hogy a magyar labdarúgó-válogatott biztos tagja az Európa-bajnokság huszonnégyes mezőnyének. (1972 és 2016 között egyszer sem szerepeltünk ezen a versenysorozaton.) A három Eb-kijutásban szinte csak külföldi edzők vállalták a főszerepet: 2016-ban Bernd Storck (aki a selejtező-sorozat közepén, Dárdai Páltól vette át a csapat irányítását), 2021-ben és most Marco Rossi. Dr.Mezey György pedig az az edző, akivel 1986-ban Magyarország világbajnokságon szerepelt. Focivébére 1986 óta nem jutottunk ki (talán majd 2026-ban), de nemcsak ezért érdekes a magyar mesteredző véleménye arról, mi várhat ránk idén, Németországban.

Mezey György már 2021-ben, a legutóbbi Európa-bajnokság alkalmával is szakértőként dolgozott az Origónak. Amikor a magyar labdarúgó-válogatott a németek ellen 2-2-es döntetlent ért el, s ezzel kiesett abból a halálcsoportból, amelyben a mieink és a német csapat mellett a franciák és a portugálok is szerepeltek, a mesteredző ezt írta: „A magyar futball Münchenben jelesre vizsgázott. Igazolta, hogy érdemes volt a sportágba azt a rengeteg energiát befektetni, amelyet az elmúlt években megtettek. Magyarország újra részese lett a valódi, profi futballvilágnak. A jövőt erre kell építeni. Az egyedülálló infrastrukturális háttér, az élcsapatok stabil gazdasági háttere adja az alapot a futballmúltunkra építkező jövő továbbépítéséhez. Ha az óriási befektetéssel létrehozott akadémiák is a magyar futball szakmai örökségére támaszkodnak, akkor lesz igazán jó a játékosok felkészítése, akkor kerül biztos alapokra a magyar futballképzés is.”

Mezey György
Mezey György látványos meccseket és izgalmas Európa-bajnokságot vár
Fotó: Földi Imre / MTI/MTVA/MTVA

Három év elteltével megkerestük Mezeyt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy látja most a sportág helyzetét, s mit vár a magyar csapattól a közelgő Európa-bajnokságon. 

A nemzetközi szakértők szerint ez az Eb egyik legkiegyensúlyozottabb négyese, ahol nagyon nehéz megítélni a végső sorrendet. Mire számít az A-csoport küzdelmei során?
Sok futballszakember elemzését olvastam erről a négyesről. Azokkal kell egyetértenem, akik azt mondják, hogy a végső sorrend itt előre szinte megjósolhatatlan. 

A német válogatott kiszámítható stabilitása már a múlté. Nekik az kedvez, hogy hazai pályán játszhatják le az Európa-bajnokságot, ami azonban nyomasztó is lehet a számukra. 

Ez szinte minden rendező országra igaz. A németek fél évvel ezelőtt a padlón voltak, sorra vesztették el a felkészülési meccseket. Ugyanakkor, bármennyire is hullámzó a teljesítményük, hazai pályán bármelyik ellenfelet legyőzhetik. Térjünk rá a másik két csapatra. 

Írország Magyarország barátságos labdarúgó mérkőzés, magyar fociválogatott, magyar válogatott, kezdőcsapat, Eb 2024
Megjósolhatatlan, mi lesz az A-csoport végeredménye Németországban - a képen a magyar csapat
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nekünk a skótokat és a svájci csapatot lebecsülni végzetes hiba lenne.

 Skócia futballszakmai háttere nagyot erősödött, ezt akkor is így gondolom, ha az Eb-kijutás után gödörbe kerültek, s sorra vesztették el a mérkőzéseket. De ne feledjük, hogy az Eb-selejtezőn legyőzték a spanyolokat. Svájc pedig akár az egész Európa-bajnokság egyik titkos esélyese is lehet, nagyon jó csapat, veszélyes ellenfél. 

Ha viszont azt kérdezi tőlem, melyik együttes nyertheti meg az Eb-t, akkor nálam ezúttal Franciaország a favorit.

A magyar válogatotton és Marco Rossin is egyre nagyobb a külső (szurkolói) nyomás. Hogyan lehet ezt kezelni, mit kell tenni a csapatnak, a szövetségi kapitánynak és a stábnak annak érdekében, hogy ez ne legyen káros?
Ez nem magyar sajátosság. Minden egyes szövetségi kapitányon hatalmas a nyomás egy-egy világverseny előtt. 

Aki ezt nem tudja kezelni, az elbukik. A mi szakmai vezetésünk eddig kiválóan kezelte ezt, igaz, annyiban könnyebb volt a helyzet, hogy a csapat 14 meccsen át maradt veretlen. 

Ám egy Európa-bajnokság ebben az esetben teljesen más, mint a selejtezők vagy a felkészülési mérkőzések. A figyelem sokkal nagyobb, a nyomás fokozódik.

Ha már itt tartunk, gondolom, látta az írek elleni barátságos mérkőzést. A 14 meccses veretlenségi sorozatunk megszakadt, de az előbb említett külső nyomás a dublini vereség után mintha erősödött volna.
Ezt azért tartom bajnak, mert komoly szakmai következtetéseket az írek elleni mérkőzésből nem lehet és nem is szabad levonnunk. A dublini vereség egy dologra volt jó: felrázta a csapatot, lelkileg egészen biztosan kibillentette a játékosokat. 

edzés, Telki, férfi A-válogatott Eb-felkészülésének sajtóeseménye, Telkiedzés, 2024.05.30.
Gulácsi Péter remek formában várja az Eb-t
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egészen biztos vagyok abban, hogy Gulácsiék e vereség után magukba néznek, mert világosan tudják, hogy az Európa-bajnokságon hasonló produkcióval nem rukkolhatnak ki. De még egyszer hangsúlyoznám: a felkészülés mostani szakaszában ezeknek a mérkőzéseknek a szakmai jelentőségét boncolgatni teljesen felesleges.

Mit gondol arról, hogy a 2024-es Európa-bajnokság tényleg meghozhatja a nagy kiugrást Szoboszlai Dominik számára. Másképpen szólva, ez a németországi torna lehet-e Szoboszlai nagy világversenye?
Erre előzetesen nagyon nehéz válaszolni. 

Ahogy látom, a Szoboszlaival szemben hatalmasok az elvárások. Ezt a helyzetet a játékos magának teremtette meg azzal, hogy a Premier League egyik élcsapatához, a Liverpoolhoz igazolt. 

Jürgen Klopp keze alatt Szoboszlai folyamatosan fejlődött, majd egy olyan magas szintre jutott, ahol magyar labdarúgó nagyon régen járt. 

Szoboszlai Dominik
Mezey György szerint Szoboszlai Dominik nem gép
Fotó: Szoboszlai Dominik/Instagram

Olyan régen, hogy arra szinte senki em emlékezik már. Ez viszont azt jelenti, hogy Szoboszlai csakis csúcsteljesítménnyel tudja kielégíteni a várakozásokat. Ez nem egyszerű helyzet, mert ő sem gép, s nem lehet elvárni, hogy minden egyes meccsen elképesztő produkcióval álljon elő.

Marco Rossinak bizonyos szempontból fel kellett adni az elveit, mert be kellett tennie a csapatba olyan játékosokat, akik a klubjaikban nem vagy keveset játszanak. Az egyik ilyen kulcsposzt Szalai Attiláé, akiben szinte vakon bízott Rossi, holott Szalai alig játszott meccset idén a Bundesligában. Nem kockázatos húzás ez a kapitány részéről?
Marco Rossi nagyon hosszú ideje sikeresen építi fel a csapatot. 

Úgy vélem, hogy a sikeres szereplés nem azon múlik majd, hogy ki lesz a baloldali védő. Másképpen fogalmazva: nagy baj lenne, ha ezen múlna a magyar válogatott Eb-szereplése. 

Az írek ellen láttuk, hogy nem Szalai kezdett, ezzel megszakadt egy nagy sorozat, hiszen Szalai Attila szinte korlátlan bizalmat kapott Rossitól. (42 meccsen egymás után volt kezdő, akkor is, amikor a klubcsapataiban nem kapott semmilyen lehetőséget – a szerk.) A hosszú és sikeres csapatépítés egyik kulcsa a bizalom, ha a kapitány megbízik Szalaiban, akkor ezt nekünk el kell fogadnunk.

A magyar válogatott azokon a meccseken, amelyeken sokkal esélyesebb volt az ellenfél, sikeresen rombolt, és ezek mellett egy-egy szórványos ellentámadással tudott nyerni vagy pontot szerezni. Most is erre kell felkészülni a svájciak és a németek ellen? Vagy mi lehet ezen a két meccsen az üdvözítő taktika?
Azt tudomásul kell venni, hogy kizárólag rombolással ma már nem lehet számottevő eredményt elérni. A védekezés nagyon fontos eleme a labdarúgásnak, de kreatív támadójáték nélkül nem sokra lehet menni vele.

 Olyan klasszis teljesítmények szükségesek a középpályán és a támadó szekcióban, amelyek a labda biztonságos megtartására épülnek. 

A magyar válogatott az elmúlt időszakban többször bebizonyította azt, hogy képes a kreatív támadójátékra – gondoljunk csak bele a Nemzetek Ligájában lejátszott mérkőzésekre Anglia vagy éppen Németország ellen.

Hogyan látja Európa jelenlegi labdarúgását? Milyen lesz a 2024-es Európa-bajnokság?
A labdarúgás óriási változások előtt áll. Az egyik kulcspont az, hogy csak azoknak a csapatoknak van esélyük a sikerre, amelyekben a játékkészségben csúcsfutballt produkáló focisták vannak. 

Mezey György
Mezey György szerint a világ labdarúgása óriási fejlődés előtt áll
Fotó: Földi Imre / MTI Zrt. Fotószerkesztõség/Magyar Távirati Iroda Zrt.

Véleményem szerint ez a mai modern labdarúgás egyik legfontosabb tényezője. A németországi Európa-bajnokságon nagy meccseket várok, szerintem már a csoportokban is óriási lesz a harc a továbbjutó helyekért. Látványos, izgalmas összecsapásokat hoz majd a torna, bőven lesz mit nézni a szurkolóknak és a szakembereknek is.

Mi a véleménye a videóbíró működéséről? Bevált? Fontos eszköze lett ez a világ labdarúgásának?
A videóbíró alkalmazásáról, annak működéséről nagyon megoszlanak a vélemények, ez sem véletlen. Én megkockáztatom, hogy maga

 a futball sem jutott még el arra a szintre, amikor ez a tudományos alapokon nyugvó szisztéma használata feltétlenül indokolt lenne. 

Nem véletlen, hogy a videóbíró bevezetésével sem csökkentek drasztikusan a vitás helyzetek, amelyek akkor is lennének, ha a videóbírós rendszer tökéletesen működne. Ám a tökéletes működéstől sajnos még nagyon messze vagyunk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!