Vágólapra másolva!
Edzőmérkőzésre és edzőtáborba készül a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amelynek keretét elsősorban támadókkal szeretnék bővíteni - mondta csütörtökön Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője.

Az átigazolási időszakkal kapcsolatban Makray kiemelte, ebben a hosszú periódusban bármi megtörténhet, folyamatban vannak olyan tárgyalások, amelyek eredményeként játékosokat igazolhatnak, de van érdeklődés a DVSC jelenlegi keretének tagjai iránt is - írja az MTI. 

DVSC
Tovább szeretne erősíteni a Loki
Fotó: dvsc.hu

Fontosnak nevezte, hogy a meglévő támadók mellé újabbak érkezzenek a klubhoz, ahogyan azt is, hogy a vasárnap kezdődő edzőtáborban ott legyenek a keret gerincét alkotó játékosok.

Ismertette, hogy a csapattagok hetek óta egyéni edzésprogram alapján készülnek a következő szezonra, szombaton pedig egy kétszer hatvan perces edzőmeccset játszanak a Kazincbarcika ellen. Utóbbi a mérkőzésterhelés szempontjából lesz fontos - mondta.

Vasárnaptól július 19-ig Ausztriában edzőtáborozik az együttes, amely hat mérkőzésen lép pályára ebben az időszakban - részletezte a cégvezető.  Hangsúlyozta, hétfő óta meg lehet vásárolni a következő szezonra szóló bérleteket a világhálón és a pénztárakban is.

Kifejtette, tavaly 3700 bérletet váltottak ki, ami jelentős emelkedést mutatott az előző évekhez képest. Szeretnék ezt a számot tovább növelni, ennek érdekében a többi között családi napot szerveznek, de rangadóbérletre is számíthatnak a szurkolók. Utóbbi a Ferencváros, a Nyíregyháza és a Diósgyőr debreceni mérkőzéseire lesz érvényes.

A klub a meccsekre való biztonságos eljutás érdekében csütörtökön megerősítette egyéves együttműködését a Road Service Kft.-vel, így a DVSC-t a következő szezonban is ez a cég látja el járművekkel.

 A csapatnak a vállalat a következő egy évben 19 plug-in hibrid és öntöltő hibrid autót biztosít, ebből hét Lexust és 12 Toyotát - ismertette Illés-Tóth Anita, a Lexus Debrecen márkavezetője. A járművekkel kapcsolatban Makray kiemelte, hogy a klubnak fontos a biztonság és a környezettudatosság, ezért is örülnek az együttműködés folytatásának.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!