Vágólapra másolva!
Hatalmas verekedés volt az Uruguay-Kolumbia Copa América elődöntője után, amelyet a kolumbiai csapat nyert 1-0-ra. A vesztes fél játékosai ököllel mentek az ellenfél szurkolóinak, mondván azok a családtagjaikat fenyegették.

A mérkőzést követő bunyó egyik vezéralakja Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa, Darwin Nunez volt. Az eset kapcsán természetesen azonnali kivizsgálást indított a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség. A CONMEBOL aztán azt a rendkívül furcsa döntést hozta, hogy 

elindult a vizsgálat és természetesen a futballpályákon nincs helye semmilyen erőszaknak és elítélnek minden ilyen cselekedetet, de ettől függetlenül Nunez jó eséllyel játszhat majd a Kanada elleni bronzmeccsen magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

Mindenesetre a Liverpool játékosa nem lehet teljesen nyugodt, mert a FIFA még nem zárta le az ügyét, így elképzelhető, hogy nem ússza meg komolyabb büntetés, akár több hetes eltiltás nélkül a dolgot. A Magyar Nemzet ugyanakkor arról ír, hogy 

latin-amerikai sajtóértesülések szerint és azt a tény is figyelembe véve, hogy Nunez legutóbb együtt edzett a csapatával, ott lehet majd a harmadik helyről döntő találkozón.

A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Liverpool a középcsatárával és a CONMEBOL képviselőivel is felvette a kapcsolatot és tárgyalást kezdeményeztek az ügy kapcsán. Már csak azért is megtették a szükséges lépéseket, mert az angol klubnak éppen a Copa América mostani helyszínén, az Egyesült Államokban lesz nyári turnéja július végén és fontos lenne ezt a botrányt mihamarabb tisztázni.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!