Remekül kezdte a meccset a DVTK, és már a 10. perc megszerezte a vezetést Marko Rakonjac fejes góljával. A vendég ZTE erre tudott reagálni, sőt a folytatásban sokkal veszélyesebben is játszott. Az első félidő második felében a zalaiak akár fordíthattak is volna, de Sajbán Máté három méterről fölé lőtt, majd ne sokkal később Dénes Vilmos, a szünet előtt pedig Jack Ipalibo távoli bombája csupán centikkel kerülte el a hazaiak kapuját.
A fordulás után korán egyenlített a ZTE, miután Mim Gergely erőteljes fejese után a labda a bal alsó sarokban kötött ki. A Diósgyőr így 414 perc után kapott újra gólt, de végül mégis a hazaiak örülhettek, ugyanis a hiába irányított és játszott lendületesebben a Zalaegerszeg, bő negyedórával a ége előtt Szatmári Csaba újabb fejeséve otthon tartotta a három pontot.
A miskolci csapat így már öt kör óta veretlen, sikerével pedig ideiglenesen fellépett a tabella harmadik helyére, míg a kék-fehérek negyedik idegenbeli találkozójukon egy döntetlen mellett harmadszor kaptak ki.
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 2-1 (1-0)
DVTK Stadion, 4107 néző, v.: Antal
gólszerzők: Rakonjac (10.), Szatmári (68.), illetve Mim (55.)
Diósgyőri VTK: Sentic - Szatmári, Lund, Csorbadzsijszkij, Sanicanin - Vallejo (Pozeg Vancas, 65.) - Jurek (Acolaste 57.), Rakonjac (Kampecisz, 84.), Holdampf, Gera (Raraszalla, 57.) - Franchu (Klimovics, 57.)
Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács - Szendrei, Evangelu, Várkonyi, Csóka (Medgyes, a szünetben), Mim - Sankovic, Ipalibo (Nyíri, 82.) - Dénes (Croizet, 71.), Kiss B. (Spoljaric, 72.), Sajbán (Fucak, a szünetben)