Vágólapra másolva!
Két legendás angol focistának, Paul Scholes-nak és Jamie Carraghernek is az a meglátása, hogy a Liverpool új edzője, Arne Slot nem kedveli egyik játékosát, Trent Alexander-Arnoldot. Szoboszlai Dominikra így az egyébként is új szerepköre mellett akár a szabadrúgások elvégzése is feladatául juthat.

Jürgen Klopp utódja, a holland Arne Slot három győzelemmel, kapott gól nélkül kezdte az új Premier League-szezont a Liverpool labdarúgócsapatával. A Manchester United korábbi angol válogatott játékosa, Paul Scholes is nézte Szoboszlai Dominikék mérkőzéseit (köztük az MU ellen 3-0-ra megnyert összecsapást), és arra lett figyelmes, hogy a gesztusai alapján Slot nem kedveli egyik emberét, Trent Alexander-Arnoldot, akit mindhárom bajnokin le is cserélt a vezetőedző, és az angol védő ekkor rendre elégedetlen is volt a holland szakember döntésével.

Liverpool, Trent Alexander-Arnold, Mohamed Szalah, Szoboszlai Dominik
Jellemzően Trent Alexander-Arnold (balra) és Szoboszlai Dominik (középen) a Liverpool két szabadrúgáslövője
Fotó: NurPhoto via AFP / Alessio Morgese / NurPhoto

„Valahányszor elvesztette a labdát, vagy próbálkozott a rá jellemző hosszú passzokkal, Slot megrázta a fejét, másfelé nézett, vagy szimplán visszanézett a kispad irányába. 

Azt gondoltam magamban, hogy »nem vagyok benne biztos, hogy kedveli őt«" 

nyilatkozta Paul Scholes, akinek a véleményével egyetértett a Liverpool korábbi játékosa, Jamie Carragher is. – „Slot egy bizonyos stílust szeretne játszani, és 

nem rajong ezekért a hosszú passzokért."

Szoboszlai Dominik új szerepben játszik a Liverpoolban

A sajtóhírek szerint a következő átigazolási időszakok valamelyikében a spanyol Real Madridhoz tart Trent Alexander-Arnold, az ő esetleges nélkülözésével pedig a szabadrúgások elvégzése is másra, minden bizonnyal Szoboszlai Dominikra hárul majd. A magyar válogatott focista Slot irányítása alatt egyébként is új szerepben kapott lehetőséget, hiszen jobb oldali középpályás helyett leginkább a tízes pozícióban futballozott az eddigi mérkőzéseken. Ehhez Szoboszlai jól tudott alkalmazkodni, 

a három eltelt meccs során senki nem alakított ki nála több (8) lehetőséget, ráadásul a Liverpool játékosai közül ő tette meg a legnagyobb (33,9 kilométeres) távot 

az első három fordulóban – vette észre a Mandiner.

A címvédő Manchester City mellett három bajnoki forduló után egyedüliként százszázalékos Liverpool szombaton 16 órától a Nottingham Forest csapatát fogadja az Anfielden.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!