A ring mellett ott volt az NBA barátságos óriása, Shaquille O'Neal is, aki rögtön látta, hogy eltörött a mécses a kisfiúnál, próbált is segíteni, nem sok sikerrel.
A ketrecen belül is sportszerű jelenetek zajlottak. Poirier ugyan eleinte még a feszültséget levezetve káromkodott, majd elmondta, hogy megígérte a lányának, hazaviszi a bajnoki övet. Ezt meg is tette, de a legyőzött sem kesergett, igazi bajnoknak nevezte Poiriert, aki azt mondta, a legjobbat kell legyőznöd, hogy a legjobb lehess.
A tiszteletkörök után végül az összetört kisfiúnak adta a kesztyűjét az új bajnok.