A brazil foci jövője múlhat az olimpián

Vágólapra másolva!
A brazil olimpiai csapat eddig mindkét meccsét megnyerte Londonban, aminek a szurkolók azért is örülhetnek, mert a szövetségi kapitány tervei szerint a 2014-es brazíliai vébén ez a társaság adja majd a válogatott magját. Ahhoz azonban, hogy a koncepció ne bukjon el, Brazíliának meg kell nyernie az olimpiát.
Vágólapra másolva!

A brazil válogatott egyelőre esélyeshez méltóan szerepel az olimpián: első két csoportmérkőzését megnyerte (Egyiptomot 3-2-re, Fehéroroszországot 3-1-re verte), és máris ott van a legjobb nyolc között. Neymarék jó úton haladnak afelé, hogy elhódítsák a brazil futball egyetlen hiányzó trófeáját, és könnyen lehet, hogy az esetleges olimpiai győzelem meggyőzi a szövetségi kapitányt, Mano Menezest arról, hogy ez a társaság legyen a vb-keret alapja.

Nem elég nyerni, szép játék is kell

Az elmúlt két focivébén négy közé sem jutott a brazil válogatott, 2014-ben azonban nem a hazai közönség aligha tolerálna egy hasonló szereplést. A 2010-es világbajnokság után szövetségi kapitánynak kinevezett Menezesnek rendkívül nehéz a feladata, hiszen a közvélemény azt várja tőle, hogy a végső győzelemre esélyes csapatot alakítson ki, amely ráadásul látványosan is futballozik.

Az edző egy kisebb generációváltással kezdte munkáját, a 2011-es Copa Américán kívül azonban csak barátságos mérkőzések álltak a rendelkezésére, és az eddigi eredményekkel a brazil drukkerek nem lehetnek maradéktalanul elégedettek.

Forrás: AFP/Andrew Yates
Neymarék csapata egyelőre nem túl meggyőző a 2014-es hazai rendezésű vb előtt

A csapat a Copán a legjobb négy közé sem jutott be, annak ellenére, hogy egyetlen vereséget sem szenvedett, a negyeddöntőben Paraguay büntetőkkel búcsúztatta. Menezes első 20 mérkőzéséből csak háromszor kapott ki, ám ezek éppen azok a meccsek voltak, ahol komoly ellenféllel találkozott a válogatott: Argentína, Franciaország és Németország is legyőzte Brazíliát.

A szakvezető állása is veszélybe került, de maradt még egy esélye: az olimpia. A játékoknak ugyanis Brazíliában sokkal nagyobb a jelentősége, mint bármelyik európai országban, mivel a brazilok még sohasem tudtak olimpiát nyerni, ez az egyetlen trófea, ami hiányzik a gyűjteményükből.

Az olimpia, mint csapatépítési lehetőség

Menezes számára az olimpia azért is kapóra jött, mert Londonban gyakorlatilag korosztályos válogatottak szerepelnek, a kiírás értelmében három túlkoros kivételével csak 23 éven aluliak léphetnek pályára a tornán. Vagyis anélkül építhet csapatot a fiatalokból, hogy az örökké kritikus brazil közvélemény a szemére vetné: miért nem játszatja ezt vagy azt a rutinos futballistát.

A kísérlet egyelőre bíztatóan alakul, a brazilok kettőből kettőt nyertek az olimpián, a csapat pedig egyre egységesebb, amihez az is hozzájárul, hogy február óta együtt készül. A londoni torna előtt négy felkészülési mérkőzést játszottak, amelyek hivatalosan a nagyválogatott meccseinek számítottak. Az olimpiát viszont a FIFA már nem így sorolja be, vagyis ha esetleg a selecao megnyeri az aranyat, Menezes statisztikája nem javul - a megítélése viszont annál inkább. Egy olimpiai bajnoki címmel alighanem további bizalmat szavaznak neki, legalább a 2013-as Konföderációs Kupáig.

Néhány nagy öreg még visszatérhet

Az szinte biztosnak tűnik, hogy ha Menezes valóban marad a 2014-es vébéig, akkor csapatának alapját az olimpián szereplők alkotják majd. A szövetségi kapitány a 4-2-3-1-es szisztéma híve, azonban a két védekező középpályástól nemcsak annyit vár, hogy romboljanak, mint ahogyan nála a támadóknak is védekezniük kell.

Forrás: AFP/Andrews Yates
A brazilok egységét a győztes olimpiai meccsek alapozhatják meg

Az olimpiai válogatottból nem hiányoznak az ösztönös zsenik (elsősorban Neymar és Oscar számít ilyen focistának), ugyanakkor a szervezettség és a taktikai fegyelem is megvan. Ettől függetlenül akad egy-két olyan poszt, ahol az olimpiai csapat kiegészülhet néhány játékossal, pláne, hogy Londonra csak 18 focistát lehetett nevezni, míg a vébé 23-as keretekkel lehet dolgozni.

Az egyik legérdekesebb poszt a jobbhátvéd lehet, amelyet az olimpián a Manchester United játékosa, Rafael tölt be, ám itt Menezes rendelkezésére áll Daniel Alves, sőt, még Maicon is. Utóbbinak kevesebb esélye van arra, hogy ott legyen a vébén (utoljára tavaly augusztusban volt kerettag), az FC Barcelona focistája azonban posztján a világ egyik legjobbjának számít, valószínűleg kezdő lesz. A védelem tengelyében Thiago Silva helye biztos (az olimpián is ő az egyik túlkoros), mellette viszont Londonban az a Juan Jesus szerepel, aki január óta ugyan az Internazionale focistája, de fél év alatt csak egy bajnokin lépett pályára. Ha a következő szezonban sem kap lehetőséget a klubjában, akkor aligha marad a csapatban, hiszen Menezesnek olyan játékosai vannak még ezen a poszton, mint David Luiz vagy a nyáron a Juventusba szerződött Lúcio, akinek a rutinja sokat érhet a braziloknak.

A két védekező középpályás az olimpián Sandro és Romulo, és előbbi a torna előtt is alapember volt, viszont Romulónak London jelenti a nagy lehetőséget. A posztján a régóta sérült Lucas Leiva (Liverpool), a Lazióban szereplő Hernanes, de még a Bayern Münchenben futballozó Luiz Gustavo is bevetésre készen áll. A támadó részlegben Neymar és Oscar kihagyhatatlannak tűnik, de lassan ugyanez elmondható Hulkról is, középcsatárnak pedig ott van Leandro Damiao és Pato is, ráadásul ők ketten két különböző típusát nyújtják ugyanannak a pozíciónak. Akad viszont jó pár hiányzó nagy név: Ronaldinho, Kaká vagy Robinho (aki a Menezes-éra elején még csapatkapitány is volt) a közvélemény szemében még mindig ismertebb, de játékban már korántsem biztos, hogy annyit hozzá tudnak tenni.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!