Az utolsó százon nagy bajban voltam - Phelps már tényleg nem akar 400 vegyest úszni
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/tX1csLM9jh_6lpBztvsZsCPMRUqKvdrCQCec3g9jCWg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwNDAyMjcyYjY3ZDRlZTFhNWIwYzZlYTdjMGIxODZi.webp)
"Nem érzem úgy, hogy ez egy jó teljesítmény lett volna, sajnos csak 200 méterig tudtam élvezni a versenyt. Semmi sem sikerült. Próbáltam gyorsulni, de nem ment. És az utolsó százon már nagyon nagy bajban voltam. A riválisaim jobban felkészültek, így jobban is teljesítettek, nekem már a döntőbe jutással is szerencsém volt" - nyilatkozta a verseny után Phelps.
Azt mondta, a délelőtti előfutamot követően nagyon meglepődött, hogy épp csak becsúszott a fináléba, de azt gondolta, ez lesz az igazi kihívás.
"2008 után kijelentettem, nem indulok soha ezen a távon. Fáradt voltam, de miután az amerikai válogatón, július elején jól ment, megbeszéltem edzőmmel, Bob Bowmannel, hogy belevágok. Néztem korábbi versenyeket videón, és visszatért bennem a vágy. De most már biztos, ez volt az utolsó 400 vegyesem" - tette hozzá.