Nagyon mélyről verte a pólóválogatott a vb-ezüstérmest

Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott háromgólos hátrányból felállva második csoportmérkőzésén 11-10-es győzelmet aratott a világbajnoki ezüstérmes Kína ellen a londoni olimpián.
Vágólapra másolva!

A meccs tudósítása percről percre

Eredmény, A csoport, 2. forduló:
Magyarország - Kína 11-10 (1-3, 4-4, 4-3, 2-0)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző, vezette: Sztavridisz (görög), Dreval (orosz)
Magyarország: Bolonyai Flóra - Czigány Dóra 2, Szücs Gabriella 4, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita 3, Bujka Barbara 1, Menczinger Katalin,
csere: Antal Dóra, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra 1, Gangl Edina (kapus)
kínai góldobók: Sun Huizi, Sun Yujun, Sun Yating, Ma Huanhuan 2-2, Gao Ao, Sun Yating 1-1

Mindkét csapat vereséggel hangolt az A csoport második fordulójára, Merész András csapata a favorit Egyesült Államoktól kapott ki egy góllal, a kínaiak pedig a spanyoloktól szenvedtek vereséget.

Az ázsiai csapat remekül kezdte a meccset, 3-1-re elhúzott, majd 7-4-re is vezetett a második negyedben, amikor a magyar szövetségi kapitány kapust cserélt. Bolonyai Flóra helyére Gangl Edina érkezett, aki folyamatos bravúrokkal felhozta a csapatot.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Gangl beállt, és kivédte a kínaiak szemét. A képre kattintva megtekintheti a mérkőzés képeit

A magyarok a harmadik negyed közepén 8-8-nál egyenlítettek, ebben a játékrészben Szűcs Gabriella három gólt lőtt, összesen pedig négy találattal zárta a meccset.

A negyedik negyedben 10-10 után, szűk két perccel a vége előtt a három gólig jutó Keszthelyi Rita parádésan centerezett Bujka Barbarának, aki a kapuba löbbölte a labdát. A magyar válogatott ekkor vezetett először, de mivel a végén hiába támadhatott előnyben Kína, nem tudott egyenlíteni, így a magyar válogatott megnyerte a meccset.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Keszthelyi fontos gólokat lőtt, és győztes gólpasszt adott. A képre kattintva megtekintheti a mérkőzés képeit

"Ebben a győzelemben természetesen benne voltak a két magyarországi felkészülési meccsünk tapasztalatai is, de a siker kulcsát a csapategységben kell keresni" - mondta Merész András, utalva arra, hogy az idén júniusban felkészülési meccsen kétszer is legyőzte a magyar csapat a kínait.

"A csapategyaségben nem akadt hiba, a legkisebb láncszem is a helyén volt, miközben persze nagyon kellettek Gangl Edina védései és Szücs Gabi góljai is. Amúgy meglehetősen rosszul kezdtünk, de kimásztunk a gödörből, és hősies küzdelemben felülmúltuk a kínaiakat. Igyekszünk megverni a spanyolokat is."

Merész András együttese a harmadik fordulóban Spanyolország csapatával találkozik magyar idő szerint pénteken 15.10-kor.

További eredmények, nők, 2. forduló, A csoport:
Spanyolország - Egyesült Államok 9-9 (3-1, 2-2, 1-4, 3-2)

Az állás: 1. Spanyolország 3 pont (20-15), 2. Egyesült Államok 3 (23-22), 3. MAGYARORSZÁG 2, 4. Kína 0

B csoport:
Oroszország - Olaszország 7-4 (1-0, 1-1, 4-1, 1-2)
Ausztrália - Nagy-Britannia 16-3 (3-1, 3-1, 5-1, 5-0)

Az állás: 1. Ausztrália 4 pont (26-11), 2. Oroszország 4 (14-10), 3. Olaszország 0 (12-17), 4. Nagy-Britannia 0 (9-23)



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!