Hatalmas tömeg gyűlt össze Zandvoortban, a már hagyományosnak mondható Jumbo Racedagen elnevezésű eseményre, melynek fő attrakciója Max Verstappen és a Red Bull Racing F1-es bemutatója. A túraautó-világkupát betétfutamként tartják meg, de már korán reggel sokan voltak kíváncsiak a WTCR időmérőjére.
Két órával a rajt előtt újra hozzányúltak a csütörtökön megváltoztatott teljesítmény-kiegyenlítő rendszerhez (BoP). Látva a Lynk & Cók indokolatlan fölényét, el is vették a kínai autóktól a két napja nekik adott 2.5 százalék motorerőt: a kék autók ismét 97.5-os motorerővel kell, hogy induljanak a nyitófutamon. A döntést hatalmas diplomáciai csata előzte meg, korábban nem volt példa rá, hogy versenyhétvégén módosítsanak a BoP-n.
Michelisz Norbert a 12., Tassi Attila a 21. helyről indul a 12 körös versenyen.
Három Lynk & Co, Björk, Muller és Priaulx indul az első három helyről, mögöttük a sorrend: Azcona, Leuchter, Kristoffersson, Vernay, Bennani, Ehrlacher, Catsburg, Vervisch, Michelisz, Haglöf, Guerrieri és Panis.
Elindultak a melegítő körre a 4.307 km hosszú pályán.
Sokan vannak az elejében olyanok, akik nem nagyon szoktak ott lenni, Bennani pedig kifejezetten szeret törni-zúzni, meglepődnénk, ha nem lenne ütközés rögtön a rajt után az élmezőnyben.
Olyan óvatosan jött el a mezny, mintha elő lenne írva nekik, hogy nem érhetnek egymáshoz, semmi lökdösődés, előzés, mindenki egyben.
Az első kör végén Tassi Attila a 20. helyre jött előre, Michelisz továbbra is a 12. Björk vezet, Muller a második, Azcona a harmadik.
Egyszerre kell Guerrieri és Haglöf támadásait visszaverni, de gyönyörűen tartja magát a BRC Racing Team magyar versenyzője!
Priaulx nyakán a ralikrossz-világbajnok Kristofferson, mögötte pedig Volkswagenes márkatársa, Bennani, a negyedik helyért küzdenek.
A rutinos Tarquini előzte meg Tassi Attilát, a fiatal magyar versenyző most a 21. a Honda Civic TCR-rel.
A könnyebb Hondával Guerrieri kerüt a magyar elé, aki így most a 13.
Még csak a negyedik körben járunk, de nem tud elszakadni az élmezőny, könnyen lehet még helycsere az elejében.
A fiatal spanyol, a TCR Europe tavalyi győztese, Mikel Azcona támadja a második helyen haladó Yvan Mullert.
Egészen a huszadik helyig zuhant vissza a magyar versenyző, nagyon nehéz lesz innen pontot szerezni.
Nem ez lesz a kedvenc versenyük, Tassi a 19., Michelisz a 20. helyen halad, de még mindig nem látjuk, mi történt.
Megsérült az autója, kijön a boxutcába, Tassi továbbra is a 19. De kár ezekért a fontos pontokért.
Ez már zsinórban a harmadik hétvége, amikor büntetést kap a tavalyi világkupa-győztes: most 5 másodpercet adnak majd hozzá az idejéhez, mert kiugrott a startnál. Szlovákiában boxutca-áthajtásos büntetést kapott, a Hungaroringről pedig öt rajthelyes büntetéssel ment el, amiért nekiment Ehrlacher-nak.
Hiába vették vissza 97.5 százalékra a Lynk & Cók motorerejét, Börk és Muller magabiztosan vezet, márkatársuk, Priaulx pedig tartja negyedik helyét.
A francia könnyen elveszítheti második helyét, a fiatal spanyol ugyanis hatalmas lendülettel kapaszkodik rá.
Michelisz után Farfus is kiszállt, ez eddig nem a koreai márka hétvégéje.
Hiába cseréltek motort Rob Huff Volkswagenjében, a brit világbajnok kiszállt a versenyből.
Itt a vége: Björk, Muller, Azcona a dobogósok sorrendje, Tassi a 18. helyen fejezi be, Michelisz pedig a boxban.
Vasárnap egy újabb időmérő és két verseny vár a mezőnyre, jöhet a tiszta lap és a minél jobb köridők.
A második időmérő vasárnap reggel 8-kor, a fordított rajtrácsos futam 13.15-kor, a főfutam 16.35-kor rajtol.
Köszönjük a figyelmet!