Rekordkísérletre készül a két angol úriember. A "hét nap alatt hét maraton" szlogen már önmagában is figyelemre méltó, sőt egy átlagos földi halandónak őrült ötletnek tűnik. A hét kontinens már csak ráadás. És akkor még egy fontos információt nem is tudunk Sir Ranulph Fiennesről: 59 éves, és 4 hónappal ezelőtt egy szívműtéten esett át.
Az emberfeletti próba október 26-án vette kezdetét Dél-Amerikában, Chilében. A 42 kilométeres táv teljesítése után a két elszánt sportoló repülőgépre ült, és célba vette az Antarktiszt. Illetve eredeti céljukat csak vették volna, mivel a rossz időjárási viszonyok nem tették lehetővé, hogy a King George szigetet elérjék, így maradt a Falkland-szigetcsoport.
Pihenésre azonban nem volt sok idejük, hiszen a tervet tartani kellett ahhoz, hogy az előre tervezett penzumot idejében teljesíteni tudják. Így helyi idő szerint délelőtt 11 órakor nekivágtak a második maratoni távnak. Az idő persze nem számít, de talán jelzésértékű lehet, hogy a két úr 4 óra 31 perc alatt futotta le a második etapot. Pedig még öt kontinens hátravan!
Szerdán Sydney, csütörtökön Szingapúr, pénteken London, szombaton Kairó, vasárnap pedig New York vár rájuk.