Vágólapra másolva!

Idényzáró kutyaszánhajtás volt

Az első napo szikrázó napsütésben tehették meg a fogatok, a kutyás kerékpáros és a kutyás futók a majd 6 kilométeres távot. Vasárnap azonban orkánszerű szél, porvihar hátráltatta a mezőnyt. Két fogat a hatalmas szél miatt le is állt. A kutyáknak egyszerűen nem akaródzott folytatni a versengést, ami teljesen érthető is volt, hiszen szegény ebek a pálya melletti szántóföldről pontosan szemből kapták a felkavart finom földet.

Az elemekkel vívott harc miatt kissé elhúzódott a verseny eredményhirdetése, ahol nemcsak a kétnapos sorozat győzteseinek jutottak díszes trófeák, de az "ovisok" is kaptak bőven csokoládét.

Két hét múlva. március 24-én Székesfehérváron, a Sárpentellei parkerdőben találkoznak még egyszer a "fogatosok".

A Böllhof-Kupa végeredménye:
Ovis kategória: 1. Csányi Gergő (AKSE)
Gyerek kategória: 1. Koch Gabriella (AKSE)
Junior fiú kategória: 1. Köffer Ákos (AKSE)
Junior lány 1. Fazekas Emese (AKSE)
Kerékpáros kategória: 1. Sejben Miklós (AKSE)
Férfi futó kategória: 1. Józsa Balázs (MCSE)
Női futó kategória: 1. Paréj Judit (MCSE)
4-es fogat: Köffer Lajos (AKSE)
6-os fogat: 1. Káplán Gyula (MSzKSE)
8-as fogat: 1. Spunner Tibor (SzKKSE)

Korábban:

Nyílt kutyaszánhajtó-bajnokság

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!