A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Mintha nem lenne elegendő Kobe Bryant bírósági ügye - csütörtökön tartják a játékos első meghallgatását a Colorado állambeli Eagle-ben -, a Los Angeles Lakers vezetőségének még meg kell birkóznia Shaquille O'Neal újabb hóbortjával is. Jóllehet a 216 centis monstrumnak 2006-ig szóló szerződése fut a csapatnál, a 31 éves center már most arról beszél, hogy ha az lejár, akkor további három évre szóló, minimum 100 millió dollár értékű hosszabbításra tart igényt.

Shaq, csapata első, keddi előszezon-meccsén, a Golden State Warriors ellen parádésan játszott, s minden egyes kosara után - amikor futott visszafelé védekezni - kinézett a tribünre, egészen pontosan Jerry Buss klubtulajdonosra, és valamit mondott neki. Nem hangosan, csak úgy, hogy leolvasható legyen a szájáról: "Szerződést akarok!"

Shaq a nyarat komoly edzésekkel töltötte, s ennek megfelelően 170-ről 150 kilósra fogyott, és a hasa is jelentősen leapadt. Lábujja most nem fáj, élete talán legjobb fizikai állapotának örvend. O'Neal nyilván ráérzett, hogy most, amikor Kobe jövője a csapatnál kérdéses, a szakvezetésnek még nagyobb szüksége van rá, mint eddig.

"Olyan jó erőben érzem magam, hogy simán tudok még játszani 7-8 évet" - jelentette ki a kosaras. "Nem kardinális kérdés a hosszabbítás, de jó néven venném. Persze ha nem kapom meg azonnal, akkor is teljes erőmből fogok játszani."

Huszonnégy órával a keddi meccs után szerdán este is megmérkőzött a Lakers a Golden State Warriorsszal, de most 99-83-ra kikapott, méghozzá pocsék játékkal. A két új szerzeménynek, Gary Paytonnak és Karl Malone-nak nem megy a játék, ami még jobban aláhúzza Shaq fontosságát.

Ch. Gáll András
[origo]

Shaq, Kobe, Phil és a halhatatlanság/sport/amerika/20020612shaq.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!