A szívem a torkomban dobogott, megfeszülve, mozdulatlanul bíztam abban, hogy végre megszakad a rossz sorozatom, és végre láthatok élőben egy Colorado-győzelmet.
Ez az állapot egészen pontosan 59 másodpercig tarott,
ekkor a Senators Karlsson vezérletével kihasznált egy rossz sorcserét, az akciót pedig Stone fejezte be, aki ezzel második gólját szerezte, az Ottawa 4-3-ra nyert. Ismerős érzések kavarogtak bennem, zsinórban nyolcadjára láttam kikapni a szeretett csapatomat, ebből másodszor hirtelen halálban.
Elkeseredettség, düh, csalódottság kísért hazáig, közben pedig reménykedtem a következő napban. Nem is csak az eredménnyel voltam elégedetlen, a kilátástalan játék sem tetszett túlságosan. Szombat délelőttre fakultatív edzést hirdetett az Avalanche edzője, Jared Bednar, de szinte csak azok jelentek meg, akik nem játszottak előző nap, vagy még nincsenek régóta a csapatnál.
A mester kiemelte azt is, hogy bosszantóan passzív volt a csapat, ugyanezt mondta el Gabriel Landeskog is.
Ő egyébként az első tíz percben két ajtó-ablak ziccert hagyott ki, de ekkor legalább még lehetett tudni, hogy pályán van. Onnantól kezdve mindössze egyszer adott magáról életjelet, majd teljesen eltűnt, egészen a második meccs utolsó percéig, de ne rohanjunk ennyire előre.
A szombati városnézés és Stockholm szépsége elterelte kicsit a gondolataimat, de csak átmenetileg, a meccsláz újra elért 2-3 órával a kezdés előtt. A Globe előtt egy hatvanéves svéd hölggyel beszélgettem, aki Vegas Golden Knights-mezben feszített. Megkérdeztem, miért pont a Vegas, hiszen újonc csapat, sehol egy svéd legenda a múltból. Válaszként megkaptam, hogy ő egyébként New York Rangers-drukker, főleg Henrik Lundqvist miatt, de megtetszett neki ez a dizájn, ráadásul drága is volt, ezért úgy érzi, muszáj hordania, ne legyen kidobott pénz.
Valamint több magyar válogatott mezes emberrel is találkoztam, közülük ketten testvérek voltak, akik egy Colorado-szurkoló barátjukat kísérték el ide. De mondhatnám azt a magyar lányt is, aki a szüleivel régóta tervezte, hogy megnézi Stockholmot, de így, hogy NHL-meccset is rendeznek, eldőlt az időpont is. Sőt még MAC Budapest-felsőben virító embert is lehetett látni a Globe-ban.
Miközben a híreket és a lehetséges összeállításokat böngésztem, rátaláltam egy rendkívül érdekes és sokatmondó adatra. Azt ugyan lehetett tudni, hogy minden jegy elkelt a hétvégére, ahogyan azt is, hogy a telt ház, az szinte soha nem telt ház. Nincs olyan sportesemény, ahol a megvásárolt jegyek 100%-át felhasználják. A pénteki meccs viszont nagyon közel került ehhez, a 13 396 eladott belépő tulajdonosának 97,4%-át be is léptették.
Ez az arány a Globe 28 éves történetének legmagasabb száma, átadva Bruce Springsteen korábbi rekordját a múltnak.
Aki, mint tudjuk, nem hokis, hanem rockzenész. Mindezt ráadásul úgy, néhány kilométerrel odébb Svédország futballválogatottja Olaszország legjobbjait fogadta a 2018-as vb-pótselejtezők odavágóján.
A második összecsapáson a cserekapusokat vetette be mindkét csapat, valamint az Avalanche-ből kikerült a fiatal orosz védő, Nyikita Zadorov, helyére honfitársa, Andrej Mironov került be, míg a Senatorsnál Zack Smith hüvelykujja sérült meg, emiatt nem tudta vállalni a játékot, az ő helyét Nick Paul vette át. Peter Forsbergét a vörös szőnyegen pedig ezúttal egy Senators-legenda, Daniel Alfredsson.
A játék hasonló képet mutatott, mint előző nap, vagyis az Ottawa dominált, a Colorado kontrákból veszélyeztetett.
Így szerezte meg a vezetést is az ezúttal idegenben játszó denveri alakulat, Blake Comeau emberhátrányos szólóból volt eredményes. Több gól nem esett a harmadban, jöhetett a második játékrész. Ebből mindössze 12 másodperc telt el, ekkor Mike Hoffman löbbölt be egy korongot a támadóharmadba, ami trükkösen pattant fel a jégről, ez pedig jócskán megtréfálta a potyákra amúgy is hajlamos Berniert. Ismét gyorsan egyenlített a kanadai csapat.
Nyolc perccel később megint jött egy gyors gólváltás, először az Avalanche előző napi legjobbja, Kerfoot talált be, majd az Senators pénteki hőse, Stone lőtt gólt kevesebb mint egy perccel később. Sokáig nem tartott az ottawai öröm, Andrighetto szerencsés találata ismét Colorado-előnyt jelentett, ez nem is változott a szünetig.
A harmadik harmadra összegyűltünk körülbelül harmincan az egyik szektorban, hogy torkunkszakadtából buzdítsuk az Avalanche-et, és azért, hogy együtt ünnepelhessük a győzelmet.
Johnny Oduya tett arról, hogy a jókedvünk csillapodjon, majd Mark Barberio ostoba kiállításából ismét Hoffman lőtt gólt, hat és fél perccel a vége előtt már az Ottawa vezetett.
Katarzis helyett mélabú és gyászhangulat uralkodott el a kis csoportunkon, miközben néhány játékos felmenőit több nyelven is emlegették páran. A hátralévő időben a hálók már nem rezzentek meg, egy kis szájkarate volt a stockholmi NHL-hétvége utolsó mozzanata, Landeskog ebben persze vitte a prímet, ha már a játék a legkevésbé sem ment neki. Ismét egy 4-3, és már megint az Ottawának, de ezúttal még pont sem járt a Coloradónak.
Kilencből semmi. Ez a mérlege annak a hét embernek, akik januárban látták először a Colorado Avalanche csapatát, majd legközelebb Stockholmban. Négy cseh, egy szlovák, egy finn úriember és én. Akik gyerekkori álmukat váltották valóra azzal, hogy eljutott az év elején a tengerentúlra, hogy láthassák a kedvenceket.
Aztán gondolkodás nélkül vették a jegyet a következő alkalommal, hátha vége szakad a sorozatnak, ráadásul ezúttal nem kellett több ezer kilométert repülni.
A csapat azonban ismét szabadságot vett ki, a két meccsen összesen kevesebbszer lőtt kapura, mint az Ottawa csak a másodikon.
De az is biztos, hogy ez a hét ember soha nem fog elfordulni tőlük, és annak ellenére kitart a csapat mellett, hogy az elmúlt időszakban csak minimális örömet okozott nekik. Részsikerek, néhány jó és aranyos sztori, egy-egy győzelmi sorozat, jubileumok.
Ugyan nem ez a Stockholm-szindróma lexikoni definíciója, van hasonlóság, mint mondjuk a megmagyarázhatatlan kötődés, és a folyamatos cserbenhagyás ellenére történő visszatérés. Főleg, hogy az egész Stockholmban csúcsosodott ki.
Észak Velencéje
Lehet, hogy soha nem jutok el Stockholmba, ha nem rendeznek NHL-meccset. Valljuk be, a magyaroknak nem tipikus turistacélpont, pedig fantasztikus város. Ugyan a feszített tempó miatt nem sikerült mindent bejárni, de igyekeztünk nyitott szemmel járni és kihozni a maximumot a rendelkezésre álló időből. Összbenyomás alapján olyan, mint egy szigetcsoportra épült óriás IKEA. Minden a helyén van, minden passzol, ízlésesen modern, miközben kivételes természeti adottságokkal rendelkezik, nem véletlenül hívják az Észak Velencéjének. Olyan, mint egy olajozottan működő gépezet, ahol minden fogaskerék úgy funkcionál, ahogy kell. Látványosságokban sincs hiány, a Globe-on található Skyview-ra érdemes felmenni, de a Vasa múzeum is ajánlott. Aki pedig főleg a hangulatra és az atmoszférára kíváncsi, szánjon rá egy fél napot a belvárosba és sétáljon nagyokat, vagy sétahajókázzon a csatornákon. Nem csak az NHL, de Stockholm is szerelem. Ráadásul az utóbbi első látásra.Felejthetetlen volt, annyi bizonyos.
Végezetül hadd említsem meg még egyszer a Eurolanche Fan Clubot. A szervezet elképesztő odaadással és profizmussal működik, lelkesedésük párját ritkítja. Az Avalanche is elismeri munkájukat, így az évente megrendezett denveri túrákon rendre lehetőséget biztosít arra, hogy a Eurolanche-csel érkezők találkozhassanak a játékosokkal, stábtagokkal is. A kéthetes utak hihetetlenül élménydúsak, aki szeretne többet megtudni ezekről, látogasson el a honlapjukra.
