Vágólapra másolva!
Az ohiói származású Mitchell Trubisky lehet a Cleveland Browns megmentője, de a drafton ott van még a Clemson Tigersszel bajnokságot nyerő Deshaun Watson, és a Texas Tech Red Raiders csodagyereke, Patrick Mahomes is. Bemutatjuk a jövő NFL-sztárjait a Sport TV szakértői segítségével.

Most következő sorozatunkban a 2017-es NFL Draftra jelentkező legtehetségesebb játékosokat mutatjuk be. Az első körben természetesen az irányítóké a szó.

Mitchell Trubisky (North Carolina Tar Heels)

A Tar Heels 1994-ben született irányítója csak 2016-ban kapta meg a kezdőposztot a csapatánál, és ugyan még egy évet maradhatott volna az egyetemen, mégis úgy döntött, hogy részt vesz a 2017-es NFL-drafton.

Trubisky lehet a Cleveland megmentője Forrás: AFP/2016 Getty Images/Streeter Lecka

Ennek ellenére a legtöbb szakértő azt jósolja, hogy Trubisky lesz az elsőként kiválasztott irányító, hiszen az ohiói születésű játékosnak ez alatt az egyetlen szezon alatt is sikerült magára irányítania az NFL-csapatok figyelmét, és nemcsak azzal, hogy nyilatkozata szerint Cleveland Browns-drukkerként nőtt fel, és minden vágya, hogy ő legyen az NFL momentán legrosszabb csapatának megmentője.

Mitchell Trubisky, North Carolina

Ugyan vannak olyanok, akik szerint Trubisky inkább egy második körös tehetség, és jót tett volna neki még egy év a Tar Heels soraiban, a számai mégiscsak azt mutatják, hogy bőven van keresnivalója az NFL-ben. Az egyetlen kezdőként játszott szezonja során a passzai 69 százalékban célba értek, ez pedig 3748 yardra és 30 touchdownra volt elég, emellett mindössze hatszor dobott interceptiont.

Ugyan jó néhányszor gyenge secondaryk ellen játszott tavaly, mégis volt három olyan meccse is, ahol 400 passzolt yard fölé jutott, eladott labda nélkül. Trubisky pontossága, higgadtsága és helyzetfelismerő képessége kiváló NFL-alap, de akárhova is kerüljön, az elején jó eséllyel nehéz dolga lesz azzal, hogy beleszokjon az NFL rendszerébe.

Deshaun Watson (Clemson Tigers)

A Clemson-vezér Deshaun Watsontól nem idegen a nagypálya, hiszen a Tigers már 2016-ban ott volt az egyetemi nagydöntőben, ahol csak alig kaptak ki későbbi bajnok Alabama Crimson Tide-tól. 2017-ben aztán ugyanez a két csapat játszotta a döntőt, és ezúttal aztán győzni is tudott a Clemson, a tavalyi év minden bizonnyal legemlékezetesebb amerikaifoci-meccsén, ahol a fiatal játékos elképesztő higgadtsággal és elszántsággal játszott.

Pedig Watsonnak 2015-ben még egy hajszállal erősebb szezonja is volt, mint tavaly, hiszen míg a bajnoki évében 17, az azt megelőző szezonban 13 interceptiont dobott. Ez megdöbbentően sok Trubisky egy év alatt eladott hat labdájával szemben, és a labdabiztonság Watson legnagyobb hiányossága.

Deshaun Watson tétmeccseken teljesít a legjobban Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin C. Cox

Ezt azonban lehet fejleszteni, míg az a magabiztosság és higgadtság, amivel a nagy meccseken teljesít, nem tanulható, és ez kétségtelenül megvan a Clemsonról érkező fiatal irányítóban.

DeShone Kizer (Notre Dame Fighting Irish)

DeShone Kizer nevét a 2015-ös szezon elején jegyezte meg minden Notre Dame-szurkoló, amikor a kezdőirányító Malik Zaire sérülése után beállt a Virginia Tech elleni meccsre, és vesztes szituációból győzelemre fordított, méghozzá egészen emlékezetes módon: 12 másodperccel a lefújás előtt passzolt egy 39 yardos touchdownt a ma már a Houston Texansban játszó Will Fuller receivernek.

A Notre Dame-nek nem volt jó éve tavaly, de ez nem DeShone Kizeren múlt Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jonathan Daniel

Mivel Zaire 2015-ös szezonjának ez a sérülés véget is vetett, Kizer maradt a kezdő: 2880 passzolt és futott yarddal, valamint 31 toucdownnal zárt. A jó teljesítménye ellenére tavaly a visszatérő Zaire-rel kellett megküzdenie a kezdőpozícióért, de végül ő lett a befutó. 2016-os teljesítménye 2925 passzolt, 472 futott yard és 34 touchdown, amivel szinte egymaga vitte hátán a gyengélkedő, a szezont négy győzelemmel és nyolc vereséggel záró Notre Dame-et.

Noha Brian Kelly Notre Dame-edző szerint maradnia kellett volna az egyetemen még egy évet, sok NFL-csapat őt tartja a drafton elérhető legjobb irányítónak. Kizerrel a legnagyobb probléma, hogy nem mindig képes hozni az elvárt magas színvonalat, amikor viszont csúcsformában van, akkor igazi klasszisnak tűnik, aki ráadásul hihetetlenül erős karjából adódóan igazán veszélyes tud lenni, ha hosszú passzokról van szó, és képes futással is komoly fenyegetést jelenteni.

Ugyan az edzői stábbal nem volt problémamentes a viszonya 2016-ban, és meghatározó játékostársakat is elveszített tavaly, mégsem lettek számottevően rosszabbak az eredményei, és a testfelépítése is a prototipikus NFL-irányítókét idézi. A Scouting Combine-on ugyan alulteljesített, de ettől még valószínű, hogy valamelyik NFL-csapat már az első körben beruház rá.

Patrick Mahomes (Texas Tech Red Raiders)

A Texas Tech Red Raiders irányítója egészen elképesztő statisztikákat pakolt össze egyetemi évei alatt: 2015-ben 4653, míg 2016-ban 5052 yardot passzolt, és az NCAA rekordok könyvébe is beírta magát azzal, hogy tavaly október 22-én az Oklahoma ellen 734 passzolt yardot szerzett.

Ez persze jócskán köszönhető a Texas Techen Kliff Kingsbury vezetőedző által futattott, a passzjátékra építő Air Raid offense-nek is, de Mahomes még akkor is figyelemre méltó tehetség, ha az Air Raidet játszó irányítók közül eddig nem nagyon vált be senki az NFL-ben.

Akárhova is kerül, a dobómechanikáját szinte a nulláról kell majd újáépíteni, és a sérülékenysége is aggodalomra adhat okot, ugyanakkor egyetemi eredményei azt mutatják, hogy akár még lehet keresnivalója is a profik közt.

Davis Webb (California Golden Bears)

Davis Webb és Patrick Mahomes karrierje szorosabban fonódik össze, mint ahogy bárki is hinné, ugyanis Webb is a Texas Tech Red Raiders játékosa volt, és egy sérülés után került a helyére Mahomes, aki aztán meg is tartotta a kezdőpozíciót. Webb ezután átjelentkezett a Cal Bearshoz, ahol Jared Goffot kellett pótolnia, és itt figyeltek fel rá az NFL-toborzók, hiszen 4295 yardot és 37 touchdownt passzolt, ehhez pedig 12 interception társult.

Ahogy Bears-beli elődjének, Jared Goffnak sem ment könnyen az NFL-re való átállás, úgy neki sem lesz egyszerű menet, hiszen a Kaliforniában és a Texasban játszatott támadórendszernek nem sok köze van az NFL-éhez, de Webb mégis értékes tehetség lehet, hiszen a fizikuma abszolút megvan ahhoz, hogy a profik közt is helytálljon.

Nincs igazi elsőkörös irányító?

A Sport TV szakértői szerint nincs igazi elsőkörös irányító a drafton


Kovács Sándor: Mitchell Trubisky és Deshaun Watson kimehet az első körben, a többi játékosban nem vagyok biztos, mert noha az irányítóosztály idén nem túl erős, a védők közt rengeteg tehetségesebbnél tehetségesebb játékos van. Ugyanakkor Tony Romo visszavonulása, és a számos csapatnál fennálló irányítóhiány miatt felértékelődtek az olyan átlagos játékosok is, akik egyébként nem feltétlenül nevezhetőek elsőkörös tehetségnek. Nálam Trubisky a favorit: jó a játékintelligenciája, a karereje és jól mozog a zsebben is. Az egyetlen probléma vele, hogy nem túl magas, így egy magasabb játékosokból álló támadófal mögül nem biztos, hogy rendesen ki fog látni, illetve az egyetemen ő is leginkább shotgun formációból passzolt, úgyhogy a center alóli játékot meg kell tanulnia.


Bencsics Márk: Számomra is Trubisky tűnik a legjobb irányítónak, bár az elmúlt hetekben sokan kiemelték Patrick Mahomest is. Ellene szól a Texas Tech Air Raid-rendszere, mellette viszont az, hogy a munkamorálja és az érettsége alapján sokan hasonlítják Dak Prescotthoz, ami a tavalyi év után elég jó ajánlólevél. Davis Webbnek nagyon jó fizikai paraméterei vannak, és ott van még az Ole Miss játékosa, Chad Kelly, akinek kimondottan szerettem a játékát, de neki olyan pályán kívüli ügyei voltak, amilyeneket nem nagyon szeretnek az NFL-csapatok. Összességében azonban úgy érzem, hogy az idei draft irányítószempontból hasonlít 2011-hez, ahol olyan játékosok keltek el az első körben, mint Blaine Gabbert, Jake Locker, vagy Christian Ponder, akik közül egyikük sem lett egy franchise igazi arca.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!