Las Vegasban a házigazda együttes már a harmadik percben megszerezte a vezetést William Karlsson révén. A kanadai vendégek Patrick Laine góljával egyenlítettek a második harmad közepén, de alig 43 másodperccel később már ismét a Vegasnál volt az előny Tomas Nosek jóvoltából.
A harmadik harmadban, a meccs 46. percében Tyler Myers betalált, a Winnipeg azonban nem sokáig tudta tartani a döntetlent: Reilly Smith az 54. percben beállította a 3-2-es végeredményt, ezzel a Vegas első NHL-szezonjában egészen közel jutott ahhoz, hogy finálét játsszon a keleti főcsoport győztesével a Stanley Kupáért, vagyis a bajnoki címért.
A meccs nem csak Vegas győzelméről, illetve az öt gólról szólt. Megszokhattuk, hogy a hokisok előszeretettel bunyóznak is a meccseken, de ekkora tömegjelenet azért ritkán látható a jégkorong-pályán.
Összesítésben 3-1-re vezet a Vegas Golden Knights, így már csak egyszer kell győznie az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A fogadóirodák ötszáz az egyhez adták a Las Vegas-i csapat bajnoki esélyét a szezonrajt előtt.
Nyugati főcsoport, döntő, 4. mérkőzés:
Vegas Golden Knights-Winnipeg Jets 3-2
A párharc állása: 3-1 a Vegas javára