1999 novemberében Rae Carruth moziba ment kedvesével, a nyolchónapos terhes Cherica Adamsszel. A film után mindketten saját autójukba szálltak, egy BMW azonban a nő mellé hajtott, a járműben tartózkodók pedig több lövést is leadtak Adamsre. A hölgynek szerencséje volt, annyi erő még volt benne, hogy tárcsázza a segélyhívót. Súlyos sérülései voltak, de császármetszéssel megmentették a kisbabáját, aki agykárosodással és mozgásfogyatékossággal jött világra.
Nem sokkal később Cherica Adams belehalt sérüléseibe, a gyermek hivatalos gyámjai pedig a nagyszülei lettek. A Carolina egykori játékosa nem akarta a babát, ezért bérelte fel a két bérgyilkost. Próbálta rábeszélni a párját az abortuszra, de ő nem egyezett bele.
Az eset után az akkor 25 éves Carruth bujkálni kezdett, de 1999 decemberében megtalálták, a gyilkosság vádját ejtették, 2001-ben végül 18 évre ítélték el.
A Panthers nemrég úgy kedveskedett a hamarosan 19. életévét betöltő fiának, Chancellor Lee Adamsnak, hogy meghívták a Baltimore Ravens elleni mérkőzésre október 28-án.