LOS ANGELES, CA - OCTOBER 20: LeBron James #23 and Rajon Rondo #9 and Luke Walton of the Los Angeles Lakers react during a 124-115 loss to the Houston Rockets at Staples Center on October 20, 2018 in Los Angeles, California. Harry How/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Eltört a hüvelykujja Rajon Rondónak, akire így hat-nyolc hétig nem számíthat az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers.
A Boston Celticsszel 2008-ban bajnok irányító az együttes vasárnapi edzésén sérült meg, meg is kell operálni.
Eltört Rajon Rondo hüvelykujja, így nem lesz ott az NBA nyitányán Forrás: AFP/2018 Getty Images/Harry How
Az NBA a tervek szerint július végén folytatódik a floridai Disney Worldben a már rájátszásba jutott, vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat részvételével. Minden együttes nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és ezt követően indul a playoff, Rondo várhatóan a rájátszás közepén bekapcsolódhat majd a munkába.
A Lakers a július 30-ai nyitónapon városi riválisával, a Clippersszel találkozik.
A 34 éves játékos a mostani szezonban 48 alapszakasz-mérkőzésen átlagosan 20,5 percet töltött a parketten, mérkőzésenként 7,1 pont, 5 gólpassz és 3 lepattanó volt az átlaga.
Az Európa-bajnokságok történetében az első selejtező mérkőzést Magyarország játszotta. Az 1960-os torna előtt 1958. szeptember 28-án a Szovjetunió vendégeként 3-1-re kapott ki válogatottunk, és miután szinte napra pontosan egy évvel később 1959. szeptember 27-én a visszavágón Budapesten a később aranyérmes szovjetek 1-0-ra nyertek, így az első Eb-ről úgy maradt le válogatottunk, hogy mindössze egy gólt ért el, azt Göröcs János jegyzi.