Az eset tavaly szeptemberben történt, amikor McManus még a Jacksonville Jaguars játékosaként utazott a csapattal az NFL-alapszakaszának londoni meccsére – írja az ESPN. A vád szerint a rúgó az egyik légiutas-kísérőt előbb megpróbálta megcsókolni, mikor a nő épp ült a helyén a turbulencia miatt, a másik nő pedig azért tett panaszt, mert később az ételosztás alatt kétszer is hozzádörgölte a nemiszervét a játékos. A kereset szerint a rúgó pénzt is ajánlott más légiutas-kísérőknek, hogy igyanak és táncoljanak neki.
McManus mellett a Jaguarst is beperelték amiatt, hogy nem felügyelték megfelelően a játékosukat, illetve hogy nem biztosítottak biztonságos körülményeket az őket szolgáló személyzet számára.
McManus, aki azóta már a Washington Commanderhez került, tagadja a vádakat, sőt az amerikaifutballista ügyvédje, Brett R. Gallaway szerint a két stewardess csak zsarolni próbálja védencét.
"Agresszíven fogjuk megvédeni Brandon jogait, és tisztázni fogjuk a nevét azzal, hogy bebizonyítjuk, hogy ezek a hamis állítások valójában csak zsarolási kísérletek" – mondta Gallaway.
Tony Buzbee, aki a két légiutas-kísérő nőt képviseli az ügyben, azt mondta, megpróbálták peren kívül rendezni az ügyet, de a játékos arroganciával fogadta ezt. A hírek szerint nagyjából egymillió dolláros kártérítést követelnek a játékostól és klubjától.
McManus a Broncos rúgója volt 9 éven át, tavaly írt alá a Jaguarshoz, idén pedig a Commandershez.