Vágólapra másolva!
Ritkán látható eset történt a NFL vasárnapi játéknapjának Green Bay Packer - Indianapolis Colts mérkőzésén, a hazaiak center, Josh Myers ugyanis a második negyedben egy játék előtt nemes egyszerűséggel lehányta a labdát, amit aztán kénytelen volt az irányító kezébe nyomni.

A sérült Jordan Love helyén először kezdett a Green Bay Packers színeiben tétmérkőzésen a fiatal irányító, Malik Willis, aki számára a támadások vezetésében egyik legfontosabb csapattársa tette különösen emlékezetessé a meccset. Történt ugyanis, hogy az Indianapolis Colts elleni alapszakasz-meccs második negyedében a Packers centere, Josh Myers mielőtt hátra adta volna a labdát telibe hányta azt. Így került Willis kezébe, aki harmadik és tíznél, azaz harmadik kísérletre, amikor még tíz yard kellett volna, hogy folytathassák a támadást az edzői csapattól érkező "passz" utasítást megszegve, inkább maga futott három yardot a labdával. Amivel nem kevés kellemetlenségtől kímélte meg az elkapóját.

A meccs után a Packers edzője természetesen kérdőre vonta az irányítót, aki elmondta, hogy mi történt.

"Életemben nem hallottam még ilyet. A bírók kérdezték, hogy legközelebb, ha ilyen történik, kivegyék-e a labdát a játékból, mire mondtam nekik, hogy okvetlen, hiszen akár a meccset befolyásoló helyzet is lehetett volna" - mondta a lefújás után Matt LaFleur.

A Packers a center emésztési zavarai ellenére is nyert 16-10-re, megszerezve első győzelmét, míg a Colts 0-2-re áll.

A pályán hányó játékos - mostanában többnyire a teniszben láttunk ilyeneket - az NFL-ben sem olyan ritka. Sőt, még filmes kapcsolat is akad: Oliver Stone, nagyszerű Minden héten háború című filméjében a harmadik számú irányítót, Willie "Steamin" Beament játszó Jamie Foxx rókázik folyton az idegességtől, amikor csak pályára kell lépnie.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!