Az elképesztő gyorsasága miatt csak "Svájci Gépként" emlegetett 41 éves extrém sportoló
minden idők egyik legnagyobb mászására készült a Himalájában.
Pótlólagos oxigén használata nélkül, alpesi stílusban szerette volna megmászni közvetlenül egymás után az Everestet és a Lhocét úgy, hogy a kettő között nem ereszkedik a Déli-nyereg alá. Mindehhez egy nehéz és technikás útvonalat választott, a Nyugati-gerinc és a Hornbein-kuloár érintésével.
Így beszélt a tervéről:
Ueli már hetek óta az Everest déli alaptáborában volt, és megkezdte az akklimatizációt. A hagyományos, fokozatosan egyre fentebb alvós alkalmazkodás helyett az aktív akklimatizációt részesítette előnyben.
Ennek keretében már járt az Everest Nyugati-gerincén 7000 méteren. Akkor is egyedül, könnyű felszereléssel mozgott. A Mount Everest ugyancsak oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid és Suhajda Szilárd első akklimatizációs köre alkalmával együtt fordult vele vissza az orkánerejű szélben, nem sokkal az 1-es tábor felett.
Akkor Klein Dávid így írt róla: "Feltűnik – mint egy kísértő szellem – Ueli Steck, a »Svájci Gép«. Ő is a kettesbe tartana.
Üvöltve köszöntjük egymást, majd együtt vonszoljuk magunkat tovább. Később Ueli bölcsen meggondolja magát.
Valamivel később mi is. Épp időben."
Ezúttal Ueli Steck a Nuptséra indult. Hogy pontosan mi történt, lehet, hogy soha nem derül ki. A Nuptse 1-es táborának közelében látták zuhanni, és később a ruházata alapján sejtették, hogy róla van szó. Vélhetően kicsúszott egy jeges szakaszon. A Magyar Everest Expedíció vezető serpája, Phurba szerint a testét nem sokkal később nepáli hegyi vezetők találták meg.
Több forrásból is megerősítették, hogy a lezuhant hegymászó Ueli Steck.
Az Everest alaptáborában:
Ueli a gyorsasági mászás és a technikás alpinutak mestere volt. Háromszor döntötte meg az Eiger északi falának sebességrekordját, amelyet 2 óra 23 perces idővel ma is ő tart. 2009-ben és 2014-ben is elnyerte a hegymászás Oscarját, a Piolet d'Ort.