A parakajakos Kiss Péter inni sem tudott az előfutama előtt, de így is simán győzött.
A mieink jobbak voltak az első két szettben, de a belgák visszajöttek a végén.
Az olimpiai aranyérmes kenus nem bajnokokat, hanem egészséges embereket nevelne.
Zidane csapatának már az is óriási siker lenne, ha ezüstérmet nyerne a La Liga ma induló szezonjában.
A magyar egység sorozatban harmadszor diadalmaskodhat.
Tatai Tibor úgy nyert aranyérmet az 1968-as olimpián, hogy verseny előtt két nappal még az indulása sem volt biztos.
A Rióról lemaradó Kárász Anna foglalhatja el Szabó Gabriella helyét a címvédő egységben.
A Honvéd és a Fehérvár továbbjutásért játszik, a DVSC-nek csodára lenne szüksége.
A kajak-kenu válogatott tagjainak három hetük van tökéletesíteni technikájukat.
A játékosok a lefújás után együtt ünnepeltek a szurkolókkal.
Davide Lanzafame bekerült a kezdőbe a Valletta elleni BL-selejtezőn.
Marko Nikolics csapata kilencven percig egykapuzott a montenegrói Zeta ellen.
Van önbizalmuk, pedig 29 éve nem nyertek bajnokságot.
A 63-szoros magyar válogatott Priskin Tamás bekerült a kezdőcsapatba.
De Jong megérkezett Barcelonába, a Nike kérését pedig figyelmen kívül hagyta.