A MOL Fehérvár FC nyugodtan várhatta a Zeta elleni El-visszavágót, ugyanis egy héttel ezelőtt a francia-magyar Loïc Nego mesterhármasának is köszönhetően 5-1-es győzelmet aratott Podgoricában, így lényegében lezárta a párharcot.
Ennek ellenére Marko Nikolics vezetőedző nem pihentette játékosait a következő megmérettetésre, a legerősebb kezdőt küldte fel a pályára.
A székesfehérváriak jól kezdték a meccset. A hetedik percben Scsepovics fordult le a védőjéről, de ráfordulásból nem találta el a labdát, néhány másodperccel később az előre keveredő Stopira fejelt kapura, ekkor már védenie kellett Akovic kapusnak.
A 9. percben már ziccere is volt a magyar csapatnak. Az első meccsen mesterhármast szerző Nego futott el a jobb szélen, a középre lőtt labdájára Huszti érkezett a második hullámból, de tíz méterről kapu fölé belsőzött.
A 16. percben újabb fehérvári lehetőség maradt ki.
Kovács István beadása után a Sahtar Donyecktől szerződtetett Ivan Petrjak elé pattant a labda, aki nyolc méterről, éles szögből, egy pattanás után lőtt, de a nagy erejű bombája néhány centivel fölé ment. A folyatásban is a magyar csapat akarata érvényesült, a montenegróiak át sem lépték a félpályát, folyamatosan vagdosták kifelé a labdákat. Az első montenegrói kapura lövésre egészen a 45. percig kellett várni, de Ivan Vukcevic kísérlete éppen csak elvánszorgott Kovácsik kapujáig.
A második félidőt is a székesfehérvári csapat kezdte aktívabban, amelyik 10 emberrel megszállta a montenegrói térfelet, egyedül a kapus, Kovácsik Ádám helyezkedett visszahúzódva, de ő is inkább védőt játszott, mert kézzel szinte egész meccsen nem kellett játékba avatkoznia.
Az 55. percben kis híján megszületett az első gól.
Hadzic távoli lövését Akovic tornázta ki a bal felső sarokból.
A folytatásban is a magyar csapat maradt támadásban. A 36 éves Juhász Roland középhátvéd létére rendre feltűnt a Zeta kapuja előtt. Érződött a székesfehérvári játékosokon, hogy a biztos továbbjutás tudatában már nem akarnak száz százalékot kiadni magukból, ennek majdnem az lett a vége, hogy kaptak egy gólt. A 69. percben Elek Ákos vesztett labdát a tizenhatoson belül, azonban az érkező Milojko közeli ziccerét Kovácsik parádés reflexmozdulattal védte, a kipattanót pedig Goranovic a kapu mellé fejelte.
A 74. percben megfogyatkozott a Zeta.
Petrjak indult el egy belöbbölt labdára, Djordje Vukcevic azonban ellökte, így a védő megkapta a második sárgáját.
A 81. percben megszerezhette volna a vezetést a fehérvári csapat. A Scsepovics helyére beálló Futács Márkó azonnal helyzetbe került. Remek ütemben érkezett egy balról bepasszolt labdára, de a 11 méteres lövésbe nem tudott elég erőt belevinni, így Akovic védeni tudott. A 85. percben Juhász Roland szerezhetett volna gólt, de Huszti Szabolcs 50 méteres felívelése után Akovic kezébe fejelte a labdát.
Az utolsó percekben a közönség biztatására a székesfehérváriak mindent megtettek a győztes gól megszerzéséért, de nem tudtak betalálni. Azonban erre nem is volt szükség, ugyanis az egy héttel ezelőtti kiütéses győzelem után a MOL Fehérvár FC bebiztosította helyét az Európa-liga selejtező második fordulójában.
Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó
MOL Fehérvár FC-FK Zeta Golubovci 0-0
Felcsút, Pancho Aréna
Játékvezető: Paul Mclaughlin (ír)
Fehérvár: Kovácsik - Nego, Juhász, Elek, Stopira - Kovács, Hadzic, Pátkai (Milanov, 63.) - Huszti, Scsepovics (Futács, 79.), Petrjak (Hodzic, 79.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Zeta: Akovic - Tuzovic, D. Vukcevic, Ceklic, Sekulic - Milojko, Krstovic - Goranovic, S. Vukcevic (Baosic, 63.), Bosnjak (Kontic, 89.) - I. Vukcevic (Lambulic, 83.). Vezetőedző: Dejan Roganovic
Sárga lap: Juhász (66.) ill. Milojko (35.), D. Vukcevic (45.), Krstovic (90+4.)
Kiállítva: D. Vukcevic (74.)
Továbbjutott a MOL Fehérvár FC 5-1-s összesítéssel.
A székesfehérváriak a montenegrói FK Zeta kiejtése után a liechtensteini FC Vaduz csapatával találkoznak a következő fordulóban. Az első mérkőzést jövő csütörtökön rendezik Felcsúton, a Pancho Arénában
A találkozó után Kovács István elmondta, hogy az első meccs kiütéses sikere után sem akartak hazai pályán visszavenni a tempóból.
„Győzni akartunk, de sajnos nem sikerült. A Zeta teljesen más felfogásban játszott, mint az első meccsen. Idegenben sikerült gyorsan gólt szereznünk, ezzel pedig nyílt lett a játék, a kialakított helyzeteket nagy százalékkal kihasználtuk. Sajnos ma nem tudtuk berúgni az első vagy a második helyzetünket, pedig azzal megkönnyítettük volna a dolgunkat.
Kettős győzelemmel akartunk továbblépni, mert jót tett volna a csapat önbizalmának, és az UEFA koefficiens pontokban is sokat számított volna.
Reméljük, hogy a Vaduz ellen sokkal jobb játékot fogunk nyújtani hazai pályán és idegenben is" – mondta az Origónak Kovács István, aki úgy gondolja, hogy az idény elején még nincs szükség a játékosok pihentetésére.
A magyar válogatott középpályás szerint a Vaduz ellen is a MOL Fehérvár lesz a párharc esélyese.
„Minden tiszteletem a Zetáé, de kijelenthető, hogy sokkal keményebb párharc vár ránk. Nem lesz könnyű, de papíron mi vagyunk az esélyesebbek, azonban ezt a pályán is be kell bizonyítanunk. Az elmúlt években hoztunk már bravúrokat, és olyan meccseket is, ahol mi voltunk a favoritok. Reméljük, hogy ez most is így lesz" – tette hozzá Kovács István.
Elek Ákos ezúttal a védelem közepén kapott lehetőséget. A magyar válogatott játékos csalódott a döntetlen miatt, de szerinte az 5-1-es összesítés sem mutat rosszul.
„Ez a mai nem volt az igazi, mert nyerni akartunk. Összességében a magabiztos továbbjutás és az 5-1-s összesítés nem néz ki rosszul. Az ellenfelünk sokkal szervezettebb volt, mint az odavágón. Nyilván nem akartak beleszaladni egy hasonlóan nagy vereségbe. Gyorsabban kellett volna játszanunk, kevesebb érintéssel. És hiányoztak a gyors beindulások, amikből az előző meccsen sok helyzetet alakítottunk ki.
Talán arra jó lehet ez az eredmény, hogy nem hiteti el velünk, mennyire jók vagyunk. Talán egy kisebb pofonnal is felért, hogy ma nem tudtunk győzni, ezért remélem, hogy jövő héten sokkal éhesebbek leszünk a sikerre"
– mondta Elek Ákos, akinek azért kellett beugrania a védelem tengelyébe, mert Vinícius Paulo megsérült a felkészülés elején.
A MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz elleni párharcot a Pancho Arénában kezdi jövő héten, csütörtökön.
„Nagyon fontos, hogy ne kapjunk gólt.
Jó lenne olyan előnyt szerezni, amellyel nyugodtan mehetünk majd az idegenbeli visszavágóra" – tette hozzá Elek Ákos..