Egykori kosaras tehetség a párizsi olimpia sztárséfje

az afrikai konyha kedvelt alapanyaga a hal, gasztronómia, hal
az afrikai konyha kedvelt alapanyaga a hal
Vágólapra másolva!
Alexandre Mazzia, a három Michelin-csillagos szakács főz a sportolóknak a párizsi olimpián - írja a MagyarKonyhaOnline.hu.
Vágólapra másolva!

A 48 éves, marseille-i séf izgalmas jelenség a kortárs gasztronómiában. "Kreativitása és alkotói szabadsága nem tűri a határokat. Nem vágyik birodalmat építeni, mindig annak a közel kéttucat vendégnek akar mutatni magából valamit, akik épp nála esznek"  - olvasható a vele készített interjúban a szakportálon. A cikkből kiderül, hogy konyhája kongói ihletésű, hiszen az óceánparti Pointe-Noireban született. Afrikai illatok, ízek töltötték be a gyerekkorát. Kamasz korában költöztek a párizsi régióba, ahol kosárlabdázni kezdett. Nyáron rendszerint a nagyszüleinél volt az Île de Rén, halász nagypapája és a nagymamája mellett. Ez utóbbi azt tanácsolta neki, ha nem akar éhen halni, olyan munkahelyet választ, ahol biztosan nem is tud és ez a konyha. 

Amíg a kosárpályán dobóhátvédként játszott, kitanulta a szakácsmesterséget és egyre magasabbra jutott benne, ez a szakasz egy évtizedig tartott az életében.

"Kezdetben cukrásznak készült, de az itt tanult precizitást és szigort hamar levetkőzte a spanyol avantgárd szabad szellemű mesterei mellett, mint Martin Berasategui vagy Santi Santamaria. Később Pierre Hermé és Pierre Gagnaire példáján fedezte fel, hogy a főzés lehet egyfajta kifejezésmód. 2014-ben nyitotta meg éttermét Marseille-ben. Az AM par Alexandre Mazzia azonnal nagyot robbant, 

mindössze hat év kellett ahhoz, hogy a semmiből három csillagig jusson, 

a The World’s 50 Best Restaurants 2022-ben One To Watch különdíjjal irányította rá a figyelmet, míg a Gault&Millau már 2019-ben az év séfjének választotta. Mindezek ellenére megőrizte végtelen alázatát, és soha nem mulasztja el, hogy a rá irányuló dicsfényből másoknak is jusson, többek között a hátrányos helyzetű fiatalok integrá­cióját segítő alapítványán keresztül. Az olimpiai étkeztetésért felelős Sodexo Live! cég másik két séffel együtt őt kérte fel, hogy a nemzetközi kirakatként is értelmezhető eseményen képviselje a francia gasztronómiát."

Alexandre Mazzia, AlexandreMazzia, séf, olimpia, 2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games,
Alexandre Mazzia
Fotó: AFP

Az interjúban olvasható, hogy a séf alapvetően egy olyan szakácsként gondol magára, aki kosarazik, és azt is elárulta a lapnak, hogy minél több felelőssége lett a konyhában, annál jobban eltávolodott a versenysporttól. Még egy amerikai egyetemi ösztöndíjat is elutasított. 

Mazzia éttermében nincs étlap, de van egy beszállókártya, amin az út hosszát választhatja ki az éhes vendég. 

"Ez egy kortárs, avantgárd étterem, de mindenekelőtt a szív és az érzelmek étterme. Erre utal a neve is, amely a monogramom, de kiejtve ugyanúgy hangzik, mint a lélek franciául. Nálunk van egy vezérfonal, egy felépített menetrend, amely ún. szekvenciákból áll. Ez a választott „utazástól” függően átlagosan 34 koncentrált falatot jelent, mintegy 350 különböző konyhai készítmény felhasználásával. 

Az aznapi szállítás befolyásolja, hogy a kapott terméket hogyan helyezzük el ebben a sorban, milyen struktúrát adunk neki. 

Egy hatalmas aromatikus könyvtárat képzeljen el, amely mögött egy élet munkája, gyűjtése áll. Ennek a fiókjaiból válogatunk, hogy stílussal és érzelemmel ruházzuk fel az alapanyagokat" - mondta a sztárséf

Az interjúból az is kiderül, hogyan lett az olimpia séfje és tervezte-e, hogy egyszer Michelin-csillagos szakács lesz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!