A Windows CE az autóba szerelt Siemens VDO Automotive hardvereszközön fut. A felszerelés és a szoftver lehetővé teszi többek közt a helymeghatározást, telefonhívások kezdeményezését és fogadását, valamint az autó számos funkciójának figyelemmel tartását és kezelését. A Siemens leányvállalata által fejlesztett elektronikus navigációs és kontroll-eszköz a gépkocsi több rendszerének működését optimalizálja automatikusan, a BMW Assist pedig lehetővé teszi egy személyre szabott, széles szolgáltatáskörű mobilportál vezetés közbeni használatát.
A Microsoft az operációs rendszerek terén külön platformot tart fenn a járművekbe szánt termékekre, Windows CE for Automotive néven. Az OS használatával a járművek vezérlő számítógépe beszéddel is utasítható a különböző folyamatok végrehajtására, a Windows CE járművekbe szánt aktuális változata a 3.5-ös verziószámot viseli.
A Microsoft korábban az Accenture tanácsadó céggel kötött szövetséget annak érdekében, hogy az informatikát meghonosítsa az autóban, illetve népszerűsítse az online telematikai szolgáltatásokat.
Korábban:
Számítógépes tervezés a Forma-1-ben
Az Év Autója a neten - online szavazás