Digitális mozi a MOM Parkban

Vágólapra másolva!
Az immár Magyarországon is megjelenő digitális filmvetítés éppen a mozi születésének egyik alapját hagyja el: a celluloidot.
Vágólapra másolva!

A március 2-án megnyílt, kilenctermes UCI-Palace-ban alkalmazott digitális projektor-technológia Közép-Európában egyedülálló, és egyelőre világviszonylatban is igen ritkának számít: Európában az idei év elejéig 11 ilyen vetítő működött, míg a világon jelenleg 45 moziteremben használnak digitális vetítést.

A MOM Park bevásárlóközpontban üzemelő multiplex mozi egy termébe került digitális vetítőberendezés. Az eljárás lényege, hogy a vetített produkciók nem celluloidon, hanem digitális formában, "bitekben" kerülnek a filmszínházakba. Az egyes filmek a vetítőhelyiségben elhelyezett speciális szerveren kerülnek tárolásra, ezután pedig a Texas Instruments Digital Light Processing (DLP) eljárására épülő vetítőberendezés révén kerülnek a vászonra. Matuska József, a UCI Palace-ban működő DLP-vetítőt karbantartó Mikropo Rendszerház értékesítési vezetője az [origo] kérdésére elmondta, hogy a digitális vetítés legnagyobb előnye a hagyományos technológiával szemben a filmanyagok időtállósága: míg a filmre vett képanyag minősége a kópiák használata során folyamatosan romlik, a digitális filmnél ez - mivel hogy nincs is kópia - nem léphet fel.

Digitális mozifilm - terabájtnyi anyag

A ma használatban levő DLP-berendezések szíve a Texas Instruments DMD (Digital Mirror Devices) chipje, mely elektronikusan vezérelt mikroméretű tükrök segítségével alakítja ki a filmvászonra kerülő képet. A filmszínházakban használt vetítőberendezésekben három - alapszínenként egy - chip működik, míg a házimozi-rendszerekbe szánt projektorok DLP-technológiája egy chipre épül.

Kilencven percnyi filmanyag digitálisan egy hozzávetőlegesen 1 Terabájtnyi (1000 GB) fájlban realizálódik, mely aztán tömörítés után - annak mértékétől függően - mintegy 25-50 GB-ra csökken. A digitális információ formájában DVD-korongokon tárolt filmet aztán a filmforgalmazó juttatja el a mozikba, a budapesti Palace-ban bemutatott Szörny Rt. például nyolc lemezre került fel. A digitális filmanyagok tömörítési és tárolási technológiáját egyik legelterjedtebb szolgáltatója a Qualcomm, aki a Palace szerverét is szállította.

A több DVD-n tárolt film aztán felkerül a mozi vetítőhelyiségében található számítógépre, mely a DLP-vetítőhöz van csatlakoztatva. Matuska József elmondta, hogy mivel a DVD-k másolásvédelme nem megoldott, a forgalmazó árgus szemekkel őrzi a korongokat. A digitális tartalom célba juttatása interneten vagy műholdon keresztül is történhet, azonban ezek a metódusok egyelőre kísérleti stádiumban vannak. Műholdas kapcsolaton keresztül a tömörített filmanyag 5-10 óra alatt érhet célba. A digitális filmek disztribúciója - éppen ritkaságuk miatt - egyelőre a hagyományos forgalmazástól eltérő csatornán folyik, a pontos folyamat egyelőre nem szabályozott.

Csillagok háborúja - talpig digitális

A hollywoodi filmgyártók által is elfogadott digitális vetítési eljárás (DLP) terjedése 1999-ben kezdődött, amikor is a megjelenő Star Wars-filmet világszerte 12 mozi már digitális formában kapta meg. Jelenleg a Paramount kivételével az összes hollywoodi stúdió támogatja a DLP-t. A digitális film történetének legújabb mérföldköve szintén a Star Warshoz kapcsolódik: az idén május 16-án bemutatásra kerülő új rész - mely az A klónok támadása címet viseli - lesz az első olyan nagyjátékfilm, mely teljes egészében digitális technológiával, azaz a celluloid alapanyag kihagyásával készült. A speciális Sony kamerákkal rögzített, másodpercenként 24 képkockát váltó mozi felvételei és utómunkái is digitális technológiával készültek. A produkció csak a munkálatok befejezése után "látott" először celluloidot, amikor is a - nem DLP - mozik számára 35 milliméteres filmre másolták az anyagot.

A DLP Magyarországon

A MOM Parkban található Palace-t az amerikai kelet-európai leányvállalata, a UCICE működteti, a cég jelenleg a DLP-vetítőtermek szlovákiai és csehországi bevezetésén. A UCI-Palace kilenc terméből egyben üzemel DLP-vetítő, a 70 millió forint értékű berendezést a Barco szállította. Baráth Adél, a mozi marketing-menedzsere elmondta, hogy a digitális kópiák forgalmazása egyelőre akadozik, a Palace-ban jelenleg mindössze a Szörny Rt. tekinthető meg DLP-verzióban. A mozi munkatársa a szűkös helyzet rövid időn belüli megváltozását jósolja, bár elmondása szerint a digitális formában is teljes bizonyossággal megérkező következő film a Star Wars lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!