iPaq kéziszámítógépek a HP-től

Vágólapra másolva!
A Hewlett-Packard június 24-én mutatta be új PDA-termékcsaládját, melynek tagjai már a Compaq-kal történő fúzió jegyében fogantak.
Vágólapra másolva!

A hétfőn bejelentett két új iPAQ kéziszámítógép az H3950, illetve a H3970-es típusjelzést viseli. Mindkét modellben közös, hogy elődeikénél jobban olvasható, élesebb és élénkebb képű transzreflektív kijelzővel szerelték fel, továbbá belsejükben egy-egy 400 MHz-es órajelen működő, XScale mikroarchitektúrán alapuló Intel PXA250-es processzor lakozik. Az új modelleket továbbfejlesztett infravörös porttal (IrDA) látták el, így a zsebgépek akár univerzális távirányítóként is használhatók, egy mellékelt program segítségével ugyanis szinte bármely, 10 méteres távolságban lévő szórakoztató-elektronikai eszközt vezérelni lehet az új iPAQ-okkal.

A két típus abban különbözik egymástól, hogy a H3970 integrált Bluetooth vezeték nélküli adatátviteli képességgel is bír, valamint az operációs rendszer tárolására 48 MB flash ROM-ot (csak olvasható memória) tartalmaz, míg a H3950 csak 32 MB-ot. Mindkét eszközön Microsoft Pocket PC 2002 operációs rendszer fut, 64 MB memória áll rendelkezésre a felhasználói alkalmazások és adatok tárolására, ez a háttértár pedig opcionálisan megvásárolható, bélyegméretű SD/MMC memóriakártyákkal bővíthető. A memóriakártyák fogadására használt illesztőn keresztül az eszközök a jövőben egyéb perifériák, például külső digitális fényképezőgép bővítés is csatlakoztatható lesz az iPAQ-okhoz .

A HP iPAQ Pocket PC H3950 és H3970-es modellek júliustól lesznek megvásárolhatók 649, illetve 749 dollár körüli összegért.

A Hewlett Packard kéziszámítógép-családja, a Jornada, a Compaq-kal történő fúzió után eltűnik, a létrejövő új vállalat PDA-i kizárólag iPaq néven kerülnek piacra.

Korábban:

Eltűnik a Jornada - Új HP-Compaq termékportfólió

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!