Online rádió a KFT megújult honlapján

Vágólapra másolva!
Teljesen átalakított külalakkal és több új tartalommal, szolgáltatással várja látogatóit a KFT együttes honlapja. A weboldal hét évvel ezelőtti startja óta ez az első jelentős megújulás.
Vágólapra másolva!

A www.kft.hu cím alatt található oldalak szeptemberben kaptak új designt. Az átalakítás során az 1996 óta működő honlap külalakját teljes egészében, minden elemében lecserélték - mondta érdeklődésünkre Márton András, a zenekar dobosa, a honlap gondozója. Tájékoztatása szerint emellett új tartalmak is felkerültek a honlapra, ennek központi eleme a webrádió, mely három csatornán sugároz a nap 24 órájában egy-egy néhány órás blokkot a KFT számaiból. Szintén újdonság az együttessel kapcsolatos híreket tartalmazó, rendszeresen frissített rovat. A multimédiás tartalmak közé tartozik a KFT 1996-os koncertjének felvétele, melyet három részre vágva tekinthetnek meg az érdeklődők.

A KFT honlapjahttp://www.kft.huA Higiénikus ember a Fókusz Online-onhttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/14672.1.4763401233798653966

Márton András elmondása szerint a weboldal megújulásának többek közt a KFT új, Higiénikus ember című albumának októberi megjelenése adott okot. Az október 16-i budapesti lemezbemutató koncert az interneten több helyen is élő adásban lesz követhető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!