Érmeket szereztek a magyar diákok az informatikai diákolimpián

Vágólapra másolva!
Arany- és ezüstérmet is hoztak magukkal Egyiptomból.
Vágólapra másolva!

Négy magyar diák képviselte hazánkat a szeptember 1–8. között Egyiptomban zajlott Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), ami a legrangosabb informatikai világverseny a középiskolás korosztály számára. A magyar fiatal tehetségek egy arany- és egy ezüstérmet szereztek, egyikük pedig dicséretben részesült. A diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karának együttműködésével készültek fel a versenyre.

ioi 2024 nemzetközi informatikai diákolimpia
Az IOI 2024-en részt vett magyar csapat tagjai
Fotó: Vincze Dorottya / ELTE IK

Pénteken hivatalos eredményhirdetéssel zárult az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI), a világ legrangosabb informatikai diákversenye. Idén kilencvenhat ország több mint háromszázötven diákja mérte össze tudását a rendkívül fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban. 

Az IOI-t 1989 óta minden évben megrendezik, és Magyarország a kezdetektől fogva minden évben sikeresen vesz részt az olimpián. Tavaly Szeged volt a házigazda, idén Alexandria, Egyiptom adott otthont a versenynek.

A diákolimpián a magyar középiskolások közül aranyérmet szerzett Molnár István Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium diákja. Nem véletlen, ha ismerősen cseng a miskolci diák neve, hiszen az egész idei szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián abszolút első helyezettként szerzett aranyérmet, míg a májusi Csapat Diákolimpián (IIOT) kulcsszerepe volt abban, hogy csapata megszerezte az első helyet.

Czanik Pál, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja ezüstérmet szerzett. Bata Zsombort (Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola, Pilisvörösvár) a verseny zsűrije dicséretben (honourable mention) részesítette, Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) pedig szintén jól teljesített, hiszen a mezőny első kétharmadában végzett.

A magyar diákok a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tehetséggondozási programja keretében, az ELTE Informatikai Karával szoros együttműködésében készültek fel a 2024-es IOI-ra. A csapatot dr. Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Kar címzetes egyetemi docense vezette, a csapatvezető-helyettes pedig Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt.

A tehetség mellett több éves szisztematikus szakmai munka kellett ahhoz, hogy nemzetközi szinten ilyen kiváló eredményt érjenek el - kommentálta az idei versenyeredményeket dr. Horváth Gyula.

Az idei informatikai kötődésű diákolimpia-szezon ezzel majdnem a végéhez ért, már csak egy verseny van hátra: a Szaúd-Arábiában szeptember 8-12. közt zajló IAIO (International Artificial Intelligence Olympiad), mely az első egyéni, nem csapatok közti MI-diákolimpia, ahol idén utoljára szoríthatunk a magyar tehetségeknek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!