Üzent a túlvilágról Berki Krisztián

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Lénárt Évi jósnő és parapszichológus azt állítja, hogy ismét megjelent nála a 2022. május 6-án meghalt celeb szelleme, aki egy üzenetet is hozott a túlvilágról.
Vágólapra másolva!

Lénárt Évi jósnő és parapszichológus a híresség halála után robbant be a médiába, miután azt állította: megjelent nála Berki szelleme. Ehhez a témához sokan szkeptikusan állnak hozzá, ám a jövendőmondó azt bizonyította már, hogy valamit mégis tud, hiszen megjósolta például a Dancing with the Stars végeredményét is. Miután egyre több jövendölése bejött, Berkivel kapcsolatban is elkezdtek hinni neki az emberek. Most Évi ismét elmondja: Krisztián nemrég járt nála, és hozott egy fontos üzenetet is- írja a Ripost.

 

Krisztián ismét meglátogatott, és hozott egy üzenetet is. Az anyukájának címezte

– kezdte a parapszichológus.

 

„Azt mondta, hogy nagyon szomorú, hogy nem lehet ott mellette, és semmit nem szeretne most jobban, minthogy átölelhesse. Sajnálja, hogy ilyen kevés idő jutott nekik. Még sírt is Krisztián, nagyon hiányzik neki az anyukája” – tette hozzá Évi, s mint kiderült, Berki édesanyja fogékony a spiritualitásra, hiszen ő is elmondta: visszajár hozzá a fia szelleme!

 

@borsonline Két éve hunyt el Berki Krisztián Az izomceleb két évvel ezelőtt, 2022. május 6-án hunyt el. Az évforduló napján Krisztián anyukája is ellátogatott a Farkasréti temetőbe. #bors #berki #berkikrisztian #temeto #evfordulo #hungary #magyar #neked #nekedbe #nekedbelegyen #foryoupage #foryou ♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

„Eltelt két év, amióta elment a fiam… Hihetetlen, hogy hogy megy az idő. És az is nagyon furcsa, hogy egyre sűrűbben van itt velem. Komolyan!

 

Nap mint nap érzékelem a közelségét, tudom, hogy visszajár hozzám. Néha teljesen váratlanul odapillantok a bejárati ajtóhoz, és azt érzem, hogy abban a pillanatban fog belépni rajta. De aztán nem jön…" 

– mondta el a Borsnak Júlia asszony.