Gyereke lesz a TV2 jóképű sztárjának - kép

Jaskó Bálint
Vágólapra másolva!
A Hazatalálsz című sorozat sztárja a közösségi oldalán árulta el, hogy gyereke lesz.
Vágólapra másolva!

Jaskó Bálint, a Hazatalálsz című sorozat rosszfiúja már évek óta boldog párkapcsolatban él Horváth Sisa Anna színésznővel, akivel egy forgatáson szerettek egymásba, ma már pedig öt éve házasok.

Magánéletükről mindig keveset nyilatkoztak, azonban a férfi nemrég elárulta a közösségi oldalán, hogy hamarosan gyerekük születik.

Már nem csak ketten utazunk!

 - írta a büszke apuka az Instagram-oldalán. 

A férfi a bejegyzés mellé egy fotót is megosztott, ahol feleségével, Annával látható, akinek már most hatalmas a babapocakja. 

Azt egyelőre nem fejtették ki, hogy milyen nemű lesz a baba, de az biztos, hogy nagyon várják már a pici érkezését.

Rengeteg negatív kritikát kapott

Jaskó Bálint elmondása szerint nagyon sok bántást kapott a Hazatalálsz című sorozatban játszott karaktere, Raja miatt, de szerencsére sokaknak pozitív csalódás a való életben, hogy egyáltalán nem olyan, mint a szerepében.

Raja miatt sok negatív kritikát kaptam. Egyértelműen látszik, hogy nem szeretik őt, és ezt volt, hogy ki is nyilatkoztatták felém a nézők, ha megláttak valahol.

Meg is értem őket, mert Raja húzásai nekem sem elfogadhatóak. Annak viszont örülök, hogy nincs benne személyeskedés, teljesen el tudják tőlem különíteni. Látják, hogy én más vagyok. A múltkor a piacon a savanyúságos néni is megjegyezte, hogy milyen pozitív csalódás vagyok neki a sorozatbeli szerepemhez képest" - mesélte Jaskó Bálint, aki büszke arra, hogy az ellenérzései ellenére is sikerült jól alakítania a megosztó karaktert. Bár érzi, hogy legtöbbeknek ellenérzése van Raja iránt, nem veszi magára, hiszen ő a szükséges rossz a sorozat sikeréhez.

Én azt vettem észre, hogy kezdetben inkább háttérben ment esténként a tévében a sorozat, de aztán ahogy haladt előre a történet, rabul ejtette az embereket, felkeltette a figyelmüket, és már követték, beszéltek róla.

Sokkal többen megismernek az utcán, összesúgnak a hátam mögött - mondta korábban a TV2 sztárja.

A sorozat második évada április 26-án fejeződött be, és hatalmas nézettséggel ment a csatornán. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!