Alig takarja valami a Miss Influencer Hungary tavalyi nyertesének hatalmas, meztelen melleit - kép

Szőke Rebeka
Vágólapra másolva!
A Miss Influencer Hungary tavalyi győztese, Szőke Rebeka mindent megtesz azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, nem áll tőle távol a magamutogatás.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban az Origo már beszámolt, Szorcsik Viki szervező- és celebtársaival a magyar közösségi média királynőjét keresték, meg is lett Szőke Rebeka személyében. A Miss Influencer Hungary tavalyi nyertese 5 millió forintot és egy luxusutazást nyert Dubajba. Több celeb is megmérettette magát a versenyen, például Opitz Barbi, Fazekas Vivien, Szarvas Andi, és Gáspár Virág. A zsűri tagja volt többek között Rubint Réka, a nemrég házasodott Vasvári Vivien és Csuti is. A második helyezett Szarvas Andi lett, Jerkovics Bogi pedig a harmadik.

"Próbálom összeszedni magam! Válaszolni fogok mindenkinek, csak most megyünk ünnepelni" - írta még korábban Szőke Rebeka közösségi oldalán, amelyről az derül ki, hogy a fiatal lány sportosságával, tudatos gondolkodásával nyerte el a zsűri tetszését.

A 25 éves lány soha nem titkolta, hogy mennyire büszke izmos, vékony alakára, ugyanis gyakran mutogatja magát a közösségi oldalakon bikiniben, szűk ruhákban vagy épp a formás fenekét teszi a kirakatba. Nemrég barátaival nyaralt, ahonnan nem győzött beszámolni a követőinek a nyaralásáról. Az egyik képen egy kigombolt ingben látható, melyből majd kiesnek hatalmas mellei követői legnagyobb örömére. 

Szőke Rebeka
Fotó: Szőke Rebeka / Instagram

"Alapból is nagyon domináns és kifejező a szemed, de talán ennyire jól nem ült ki még egy fotón se egyszerre a rebbentőidre, a vonásaidra, és a látható és sejtetett testájaidra a hatványozott pompázat, ami személyiségedben érlelődik! 

Olyasmit mutat meg a kép egész erőteljesen, ami személyes hatásod komplex vonzereje! 

- bókolt neki egy férfi. 

Csinos nő vagy - jegyezte meg az egyik követője. 

Piff anyukám, nagyon dög vagy 

- írta egy másik. 

Pikáns képek is készültek róla

Az Origo nemrég összeállított egy galériát, melyben Szőke Rebeka legszexibb bikinis képeit lehet megtekinteni. Eszméletlen jó csajnak" tartják őt a férfiak, Rebeka pedig nem szégyenlős, bármikor képes megválni a ruháitól.

A róla készült galériát itt tudja megtekinteni.

Szadomazo szettben is fotózták

Szőke Rebeka még márciusban osztott meg magáról olyan fotót, ahol kék, csipkés, alig takaró fehérneműben látható, ráadásul a bilincs is előkerült, ami végül a Miss Influencer nyertesének a csuklójára is felkerült.

A fiatal lány igencsak merész, ebben a szettben pedig úgy nézett ki, akár egy domina.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!