A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Balatonfüreden fagyizott a világsztár, de azt hitte, Budapesten van

Fotó: Instagram
Vágólapra másolva!
A Paloznaki Jazzpikniken lépett fel az énekesnő.
Vágólapra másolva!

Paloznakon lépett fel Anastacia, aki sok képet mutatott a koncertről, ahol nagy tömeg és jó hangulat várta:     

Paloznakhoz közel van Balatonfüred, ott fagyizott utána, de az énekesnő nem forgatta túl sokat a térképeket, ugyanis azt hitte, Budapesten van.

Fotó: Anastacia / Instagram 

Valójában egy híres füredi fagyizóban videózott: Márton Sándor, a fagylaltozó tulajdonosa azt mondta, az énekesnő bazsalikomos málna és citromos fagylaltot kért, és mindegyik nagyon ízlett neki. Anastacia rendkívül csinos és jó kedélyű volt, nagyon barátságosan viselkedett mindenkivel, kedvesen beszélgetett az emberekkel. Mint ismert, Márton Sándorék készítették el korábban az Év fagylaltját - írta a veol.hu.

Jövőre lesz 25 éve, hogy Anastacia befutott az I'm Outta Love című gigaslágerével. Azóta világszerte több mint 52 millió eladott lemezt és több mint 225 díjat jegyez – többek között három alkalommal nyerte el a World Music Awardsot. 

Karrierje során olyan legendás zenészekkel és előadóművészekkel működött együtt, mint Michael Jackson, Luciano Pavarotti, Mariah Carey vagy Eros Ramazotti. Anastacia több zenei műfajban énekel, a 2000-es évek elején a funky, a dance, a pop, az R&B és a soul egyedi ötvözete jellemezte dalait. 2003-ban született meg az általa elnevezett „sprock-stílus”, ami a soul, a pop és a rock műfaját vegyíti. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!