A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Kiszivárgott Horváth Charlie nagy titka

Charlie az öltözőjében
Vágólapra másolva!
Horváth Charlie arénás nagykoncertre készül, most pedig az is kiderült, ki lehet ott az egyik sztárvendég.
Vágólapra másolva!

Horváth Charlie októberben ünnepli a 77. születésnapját, ennek alkalmából pedig Charlie 77 címmel nagykoncertet is ad a Papp László Budapest Sportarénában. Az egyik vendégelőadó Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie, A Dal korábbi nyertese és műsorvezetője lesz – tudta meg a Bors, az információt azonban még nem erősítették meg hivatalosan.

Ez egy hihetetlen pillanat számomra.

Charlie zenéje nagyon nagy hatással volt rám, és mindig is arról álmodtam, hogy egyszer egy színpadon állhatok vele. Most ez az álom valóra válik, alig várom, hogy megoszthassam ezt az élményt a közönséggel" – tolmácsolta a lapnak Freddie szavait egy közeli barátja.

Léptek már fel együtt

Freddie egyébként épp nemrég lépett fel közösen Charlie-val, együtt énekeltek a magyar nagydíjon, a Forma-1 kísérőrendezvényén – amiről az énekes a közösségi oldalán is beszámolt: "Életem egyik legmeghatározóbb élményét köszönhetem a múlt csütörtöknek. A Mercedes F1 csapatának rendezvényén amellett, hogy Norbikával mi is zenélhettünk, lehetőségem nyílt arra, hogy egy színpadon állhassak Charlie-val. Aki követi a munkásságunk, tudja, mennyit jelent nekem ő, a zenéje, mit jelentett előadni, képviselni a »Nézz az ég felé«-t. Ezúttal ráadásul együtt énekeltük el. 

Ez idáig soha egy közös képet sem kértem tőle, nem kerestem a figyelmét, társaságát. Úgy éreztem, ez így jó, tisztelettel követem, szeretem a távolból, és élek újra szinte mindent gyerekkoromból, ha csak a nevét meghallom.

Ezen az estén 2 méterre sétált el mellettem Lewis Hamilton, de nekem ez nem számított, mert már szinte erőtlenül vártam, hogy bekövetkezzen, amire sosem gondoltam. Együtt énekelhetek Charlie-val… Maradjunk annyiban, hogy egyedül sokkal egyszerűbb volt énekelni ezt a dalt. Valahol megdöbbentett, hogy milyen hatással van rám a szituáció. Az ember hiába tudja, úgy izgultam, mint a kétéves kisfiam, aki nem tudja, hogy sziát vagy csókolomot köszönjön. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és valahol jó volt átélni a gyermeki izgalmat. Isten adja, hogy sokáig egészségben megtartsa nekünk Charlie-t, én magunknak azt kívánom, rajongóknak, hogy sokszor halljuk még koncerten, neki és legendás zenekarának pedig azt, hogy addig játszanak, amíg kedvük tartja. Hálás vagyok az életre szóló élményért!" – írta Freddie július végén az Instagramon.

Az eseményen természetesen közös fotók is készültek róluk, alább az egyik.

Charlie és Freddie
Fotó: Instagram/Freddie

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!