A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:10VívásHungary-USA
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Nagy az izgalom, hogy érkezik-e a Szupersejt 2. évad - minden, amit a sorozatról tudni lehet

Szupersejt, Supacell, Netflix
Szupersejt, Supacell, Netflix
Vágólapra másolva!
A Netflix egyik legsikeresebb idei sorozata meglepő módon a Szupersejt (Supacell) lett, ami nem a szokványos módon mutatja be a szuperhősöket. Még szinte véget sem ért az első évad, a nézők máris a Szupersejt második évada után érdeklődnek, és követelik azt. A sorozat premierje június 27-én volt, azóta folyamatosan helyet kapott a streamingszolgáltató TOP10-es listájában Magyarországon. Vajon mitől ilyen sikeres a brit szuperhősös sorozat és kap-e folytatást a Netflixtől, aki híres arról, hogy egyes sorozatokhoz, a siker ellenére sem rendelnek meg folytatást.
Vágólapra másolva!

A Szupersejt váratlan sikereket aratott a Netflix műsorán, talán még a szolgáltató sem gondolta, hogy ekkora nézettséget produkál, hiszen igazán be sem harangozták. A történet igazán szokatlan szemszögből közelít a szuperhőstéma felé, és leginkább a színes bőrű társadalmi rétegekre koncentrál, hiszen a szupererejük is egy aforamerikai genetikai sajátossághoz kötődik.

Szupersejt, Supacell, Netflix
Hatalmas siker volt a Szupersejt első évada, a nézők máris követelik a folytatást
Fotó: Netflix

Szupersejt második évada: lesz-e folytatás?

Mivel nagyjából egy hónapja debütált a Szupersejt sorozat a Netflix műsorán, ezért korai lenne még bármi biztosat mondani arról, hogy kap-e második évadot. Egyelőre semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg, hogy készülne a folytatás, azonban a sorozat rajongói türelmetlenül várják a döntést, hiszen a befejezés erősen arra utalt, hogy nincs vége az új szuperhősök kalandjainak, és sok elvarratlan szál, megmagyarázatlan kérdés maradt nyitva a történetben. Jó hír a nézőknek, hogy a streamingszolgáltató szokása, hogy általában kivár az új sorozatok megújításával kapcsolatos hírekkel, mert megvárja a közönség reakcióját és a nézettségi adatokat - írja a radiotimes.com.

A Supacell, magyarul Szupersejt egy brit szuperhőstémát bemutató tévésorozat, amelyet Rapman, brit rapper, producer készített a Netflix számára. A modern kori Dél-Londonban játszódó sorozat öt hétköznapi színes bőrű emberből álló csoportról szól, akiket a sarlósejtes megbetegedéssel küzdő családjuk egyesít, és akik váratlanul szuperképességekre tesznek szert, és akiket egy titkos szervezet üldöz, amely irányítani akarja őket. A sorozatban olyan színészek játszanak, mint Tosin Cole, Adelayo Adedayo, Josh Tedeku, Nadine Mills, Eric Kofi-Abrefa, Calvin Demba, Ghetts, Digga D és Eddie Marsan. A sorozatot Rapman és Sebastian Thiel rendezte, az első évad hatrészes volt.

Szupersejt, Supacell, Netflix
A Szupersejt sztárjai a sorozat hivatalos premierjén
Fotó: Rapman Instagram


Eleinte nehezen tudták eladni az amerikai műsorszolgáltatóknak a történetet, ugyanis nem kellett az HBO-nak, az ABC-nek és az FX-nek sem, ezért a Netflix vette át 2019 végén, Rapman Blue Story című nagyjátékfilmes debütálásának megjelenése előtt. A sorozat fejlesztése a COVID-19 járvány idején, 2020-ban zajlott, a forgatást pedig 2022-ben kezdték el London délkeleti részén. A sorozat olyan témákat dolgoz fel, mint a késes bűnözés, a faji profilalkotás, a szegénység, a fekete testek kizsákmányolása és a sarlósejtes betegség.
A Szupersejt eddig rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott mind a kritikusoktól, mind a közönségtől, kifejezetten a színészi alakításokért, a rendezésért, az írásért, és persze azért is, mert felhívta a figyelmet a sarlósejtes betegségre. A sorozat megjelenésekor a Netflix globális TOP10-es listájának első helyén szerepelt, és az első hetekben több mint 18 millióan nézték meg a felületen.

Szupersejt, Netflix, Supacell
Egy jelenet forgatása a Szupersejt első évadából
Fotó: Sebastian Thiel Instagram


Mi az a sarlósejtes megbetegedés?

A sarlósejtes megbetegedés egy öröklödő betegség, mely kifejezetten csak afroamerikaiak leszármazottjait, vagy egyes esetekben mediterrán területről származók leszármazottjait érinti. “A sarlósejtes krízis" alatt a beteg vörösvérsejtjei sarló alakúvá válnak, és elzárják a kisebb artériákat, így megakadályozzák, hogy az oxigén eljusson a test különböző részeibe. Emiatt elhal a testnek az a része, ami nem kap elég oxigént, és ennek következtében a beteg is meghalhat. A sarlósejtes megbetegedés alatt súlyos fájdalom és érzékenység alakul ki a csontokban, majd a lépben vagy a test bármely részében.

Szupersejt, Supacell, Netflix
A Szupersejt női főszereplői és a rendező, Sebastian Thiel 
Fotó: Sebastian Thiel Instagram

A Szupersejt történetében erre hívják fel a figyelmet, továbbá középpontba is helyezik a betegséget, ugyanis ettől teszik függővé a szuperképességet. Legalábbis eddig úgy tűnik, sok köze lehet hozzá, hogy ki bír szupereővel, valószínűleg a részletek a Szupersejt második évada közben fognak kiderül, ha lesz folytatás. Bár az eddigi adatok alapján nagy a valószínűsége, hogy hamarosan hivatalos bejelentést tesz a Netflix, hogy jön a következő évad.

Mit nézzen, míg várja a folytatást?

Van néhány hasonló, szuperhőstémával foglalkozó sorozat, amíg várja a Szupersejt második évadát, talán ezek is tetszeni fognak.

  • A fiúk
  • Az Esernyő Akadémia
  • WandaVízió
  • Jessica Jones
  • A Védelmezők
  • Supergirl

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!