30 éves Léon, a profi – Ezeket tuti nem tudtad a filmről

Vágólapra másolva!
Formabontó klasszikusként emlegetjük a Léon, a profit, ami már akkor is megbotránkoztatta a közönségét, a mai világban pedig már leforgathatatlan lenne a Jean Reno és Natalie Portman főszereplésével készült Luc Besson film.
Vágólapra másolva!

A furcsa bérgyilkos és a 12 éves bosszúszomjas tinilány történetének érdemei azonban vitathatatlanok, óriási a rajongótábora, és a kritikusok is alapkőként tekintenek rá. Mi pedig megmutatjuk, hogy milyen érdekességek övezik a 30 éve bemutatott bosszúfilmet. 

Léon, a profi érdekességek

1: Luc Besson csak azért készítette el a Léon, a profit, mert unatkozott. A francia direktor már nagyban forgatta volna Az ötödik elem című - szintén klasszikus - sci-fit Bruce Willisszel, ám a színésznek évekre előre tele volt a naptárja, így a rendező úgy gondolta, összedob egy filmet addig. A forgatókönyv egy hónap alatt készült el és a közvetkező negyedévben már össze is szedte a stábot, sőt le is forgatta a filmet, ami mozis mértékben szuperszonikus tempónak számít.

2: Léon és Mathilda ki nem mondott romantikus kapcsolatát Besson a saját életéből merítette. A rendező 32 éves korában szeretett bele az akkor 15 éves francia színésznőbe Maïwenn-be, akit 11 éves korában ismert meg. Az eset minimum fura, de mindkét fél állítja, nem történt törvénybe ütköző testiség köztük. Maïwenn – aki a forgatás idején már 17 éves volt – egy prosti szerepében fel is tűnt pár jelenetben. A pár amúgy 1997-ben szakított, mert Besson másik múzsát talált.

LEON (1994) JEAN RENO, NATALIE PORTMAN LUC BESSON
Jean Reno és Natalie Portman kiváló párost alkottak (Fotó: Northfoo)

3: Natalie Portman a Léon, a profiban 11 évesen kapta meg a bosszúálló tini szerepét és 12 éves volt a forgatás alatt.

4: Az azóta Oscar-díjas színésznő több mint 2000 lányt utasított maga mögé a castingon.

5: Mathilda szerepére a 15 éves Liv Tyler is bejelentkezett, de túl öreg volt, Léon szerepére pedig Mel Gibson és Keanu Reeves is esélyes volt, de Besson végig Renót akarta a főszerepre.

6: A film végig ügyesen lebegteti, hogy Léon vissza élne-e a kialakult helyzettel a 12 éves kislánnyal szemben, aki maga kínálja fel magát a férfinak. Egy korábbi forgatókönyv vázlat szerint Léon és Mathilda lefeküdtek egymással, igaz abban a verzióban a lány már 13-14 éves lett volna. Az amerikai producereknél így is kiverte a biztosítékot a jelenet, ezért kivágták ezt a részt. Amúgy létezik egy 26 perccel hosszabb verziója is a filmnek, ahol több, hasonló, szexuálisan túlfűtött jelenet látható, ami sokak szerint igen kellemetlen élmény, és jobb nélkülük az alkotás.

7: Minden bizonnyal a profi bérgyilkost alakító Jean Reno is érezte, hogy a forgatókönyv igencsak merész, és bajok lehetnek a kész filmből. A francia színész ezért cselesen úgy alakította Léon figuráját, mintha mentálisan visszamaradottabb lenne. A most 76 éves színész ezzel akarta érzékeltetni a közönséggel, hogy nincsenek a figurának pedofil hajlamai és sose tudná bántani a fiatal lányt.

Leon, der Profi (Leon, FR 1994, Regie: Luc Besson) Jean Reno, Natalie Portman
30 éve mutatták be Luc Besson klassziusát, amit csak unalomból készített el (Fotó: Northfoto)

8: Natalie Portman 12 évesen még nem találkozott a gyász érzésével, így nehézséget jelentett neki, hogy a szülei elvesztését kellő átéléssel tudja eljátszani. Ezért bedobtak egy kis trükköt nála a forgatáson: Besson mentaolajat csepegtetett a fiatal színésznő szemébe a drámai könnyes tekintetért.

9: Natalie Portman szülei végig ott voltak a forgatáson, akik a sok vér, gyilkosság és pedofíliát súroló légkör helyett sokkal inkább a cigizés miatt fejezték ki az aggodalmukat. Kikötötték, hogy a lányuk sose szívhat bele a cigarettába, csupán a kezében tarthatja, méghozzá maximum ötször a film során. Azt senki nem tudja, hogy jött ki a Portman családban ez a szám, mindenesetre utána átírták a forgatókönyvet és – amúgy nagyon helyesen – Mathilda karaktere leszokott a dohányzásról.

LEON (1994) JEAN RENO, NATALIE PORTMAN
A brutális forgatókönyvvel nem volt baja Portman szüleinek, csak a dohányzással (Fotó: Northfoto)

10: A filmet gazdasági okokból nagyrészt Franciaországban forgatták, ugyanis a 16 millió dolláros költségvetés nem lett volna elég a New York-i forgatásra. A külső jeleneteket valóban a Nagy Almában vették fel, de az összes belsőt Párizsban forgatták.

11: Az imdb.com szerint a világ 41. legjobb filmje a Léon, a profi, több mint 1.300.000 szavazat alapján.

12: Portman évekkel később már annyira nem lelkendezett a karrierjét beindító filmért. 2018-ban a Los Angeles Women's March-on azt állította, szexuális terrorizmusnak élte meg a film bemutatása utáni időszakot. Szerinte erősen szexualizálták a figuráját, például visszanézve illetlennek tartotta a ruhákat, amikben szerepelt a filmben, ugyanis ezzel is erősíteni akarták a figurája és a negyvenes Léon közti szerelmet és szexuális vágyat. Lehet Portman szüleinek a cigi helyett a kosztümök miatt kellett volna kiakadniuk.

Natalie Portman Actress Producer Director
Natalie Portman felnőttként némileg megbánta a filmet, mert nem megfelelően bántak a karakterével (Fotó: Northfoto)

13: És a slusszpoén: Besson az egyik kommandóst alakító színésszel igen jóban lett, pedig csak pár napot töltött a forgatáson és gyakorlatilag a csak a film végén látjuk pár pillanatra. Ő Samy Naceri, aki négy évvel később megkapta élete szerepét Bessontól a Taxi című akció-vígjátékban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!